A Siker útja

 

Egy ideje elmélkedek a siker, a sikeresség témakörén. Alapvetően a saját életemre vonatkozóan tettem fel a kérdést, és egyre csak járom körbe és körbe a dolgot, de nem igazán találom a helyes válaszokat. Lehet, hogy nincsenek is. Egészen pontosan fogalmazva talán több is van, ezért nincs egy amire rátalálnék, és megelégednék vele, ezért keresek tovább. Bízom benne, hogy az, hogy leírom most, közelebb visz a válaszomhoz.

Talán ez ilyen harminc körüli dolog lehet, hogy számot vetek magammal… de nem, mert minden életszakaszban eljön ennek a pillanata. Szóval inkább úgy fogalmaznék, hogy harminc körül is eljön ennek az ideje.

Huszonegynéhányéves Réka azt gondolta, hogy harminc éves korára már mennyi minden lesz másképpen, mint akkor. Más is lett, de nem ugyan az a “mennyi minden” mint amit hittem. Ebből kifolyólag pedig feltettem magamnak a kérdést: Sikeres vagyok az életemben? Mert nem ott tartok ahol hittem, hogy fogok.

Másik úton vagyok ami párhuzamosan halad az elképzeltekkel, vagy ugyan azon, csak lemaradva?

Sikertelenség az, hogy nem így képzeltem? Voltak céljaim, amiket mostanra el szerettem volna érni, de nem sikerült. Ugyanakkor az életem során minden nap alakulásának megvan a maga oka, és az vezetett oda, ahol vagyok most. Márpedig azért nem is vagyok én olyan rossz helyen. Minden napomból igyekeztem kihozni a legjobbat, néha rossz döntéseket is hozva, néha inkább csüggedve, de nem feladva és önazonosan. Sikertelen volnék mert nem úgy sikerült, ahogy terveztem? Van, hogy azt érzem, hogy igen, szinte semmi nincs a helyén, máskor pedig szerencsére velem van az optimizmusom (realizmusom?), és rávilágít arra, hogy azért nem ilyen egyszerűen rám süthető ez a bélyeg.

Egyáltalán mi a siker?  Ahány ember és ahány témakör, annyi válasz. Mégis vannak akikre ránézünk, és azt mondjuk, hogy na, Ő sikeres!

Rámutatva pedig azt érezzük, hogy mi nem vagyunk azok, mert nem vagyunk olyanok mint Ő. Hasonlítgatunk összehúzott szemöldökkel, hogy mit csinálhatunk rosszul, amit ő jól. Hasonlítgatunk lebiggyesztett ajkakkal, mert nekünk úgysem fog menni. Mert különben is, nekünk az élet is más kártyát osztott. Ő jókor volt, jó helyen és kész. Aztán meggyőzzük magunkat, hogy csak szerencse kérdése volt, vagy hogy mi úgysem vagyunk rá képesek, és megyünk tovább lebigyesztett szájjal és összevont szemöldökkel. Kivéve az optimista énünk, mert az azért mégiscsak tudja, hogy ez nem egészen igaz így.

Nem hiszem, hogy probléma lenne velünk, ha néha összemérjük magunkat mással – bár nem gondolom jó dolognak sem, de emberi mivoltunknak kikerülhetetlen, de szerencsére irányítható része ez – , sőt azzal sincsen baj, ha néha keserű érzés uralkodik el rajtunk. Akkor van baj, ha nem szeretnénk meghallani azt a bizonyos optimistát. Ha nem hagyjuk, hogy szóhoz jusson és elmondja, hogy mi mindent csináltunk jól eddig, hogy mi mindent tudunk jól csinálni a jövőben. Ha nem hagyjuk, hogy mosolyra húzza a szánkat a hibáinkra gondolva, mert tanultunk belőle, ha nem engedjük, hogy a ráncot a homlokunk közepén elsimítsa. Ha nem tudja megértetni velünk, hogy a siker nem abban rejlik, hogy olyanok legyünk mint más. Hogy olyanok legyünk, amilyennek tíz éve képzeltük magunkat. Vagy egy éve. Mert egy képzeletbeli, jövőbeli énnel nehéz versenyre kelni, hiszen nem alakítják azok a tényezők, amelyekre nem volt rálátásunk, nincsen ráhatásunk.

Eszem ágában sincsen azt mondani, hogy felesleges elképzelni, hogy milyenek leszünk, hogy ne legyenek terveink, hogy ne akarjunk és tegyünk értük! Sőt! Csak nem szabad elfelejteni, hogy alakítani is tudni kell azokat a terveket, mert az élet is rugalmasan kezeli azokat, és ha mi emellett mereven, változtatásra hajlandóak sem vagyunk, annak törés lesz a vége.

Azt szeretném leírni, ha nem cikáznának ennyire össze-vissza a gondolataim, hogy a siker olyan nagyon sokrétű, hogy szüksége van pontos fogalmazásra, hogy miben és mikor, és alakítani is tudni kell.

Nemrég olvastam ezt a szerintem igazán érdekes cikket, Kanter törvényéről (nem baj, ha te még nem hallottál róla, most fogsz!) ami annyira tetszett, hogy átkattingattam az eredeti forrásra, azaz Rosabeth Moss Kanter professzor írására, ahonnan azóta sem megy ki a fejemből néhány mondat. Ezek kissé szabadon és Rékásan  fordítva a következőképpen hangzanak:

“Isten hozott a változás útjának buktatókkal járó közepén.  Itt az ideje, hogy jól arcul csapjon Kanter törvénye: Minden kudarcnak tűnik félúton. Az inspiráló kezdeteket és boldog befejezéseket mindenki nagyon szereti; csakhogy félúton ott van az a  fránya nehéz munka, ami nélkül nincs tovább.”

Mert mennyire igaz! Minden kudarcnak tűnik félúton! Végy elő bármit amit szerettél volna megcsinálni, és biztos vagyok benne, hogy voltak olyan pillanatok, amikor csak a hited segített, hogy tovább csináld, mert nem volt más ami arra mutatott volna, hogy menni fog. Mert a körülmények soha nem olyanok, mint amilyennek azokat az inspiráló kezdetben gondoljuk, és kénytelenek vagyunk kemény munkával alakítani a dolgokon, hogy tovább tudjunk haladni. Talán néha a célokon is, mert van amikor nincs más lehetőség.

A kudarc és a siker teljes mértékben rajtunk múlik. Nem azért, mert minden cél esetén csak rajtunk múlik a végkimenetel, és csak a mi hibánk ha valami nem megy. Azért, mert mindkét fogalom inkább belülről fakadó, mintsem a külvilág fogalma. Mindkét fogalomról magunk kell eldöntsük, hogy mit jelent számunkra.

Egy bukásból is lehet tanulni, és ha képesek vagyunk változni, végül az is sikerré válhat. A bukásainkban, a nehéz időszakok a személyiségünket jó irányba is tudják formálni, érzékenyebbé tesznek a világ rezdüléseire, amely fejlődési folyamatra vissza tekintve szükség lehetett. Legalábbis jelenleg ezt tapasztalom az életemben, akármennyire is nehéz megélni egy-egy időszakot.

Szóval… Az elején, mikor elkezdtem írni, azt reméltem kapok valami választ magamtól. Hosszan készült a bejegyzés, nem egy szuszra írtam meg … a válaszom?

Jó helyen vagyok az életben. Párhuzamos úton azzal amit elképzeltem, de lehet, hogy még előrébb mint hittem. Vannak sikeres részei az életemnek, életem meg kudarcot, és van amiben talán el is buktam. De a mostani céljaim egy részében nagyon is középen vagyok, amikor sokat kell tennem. “Isten hozott a változás útjának buktatókkal járó közepén.” Most ne adjam fel. Most legyek büszke. Minden kudarcnak tűnik félúton… de sikerre vihető.

A tájképek saját fotók.
Utolsó kép fotó és smink: Kormos Evelin
8 szavazat alapján

2 hozzászólás ehhez: “A Siker útja

  1. Annyira szeretem amikor szabadjára engeded az “elmélkedő én”-ed :)
    Mindig nagyon bölcs gondolatok,és életigazságok születnek ilyenkor…
    Lehet, hogy most épp az út közepén, de az biztos, hogy jó úton jársz!
    Hiszen felismerted, hogy mindig te választod az ösvényt amire rálépsz, és minden elágazásnál újra eldöntheted merre mész tovább a kitűzött célodért ;) Hajrá!

  2. Kedves Réka! Nagyon jól jött ez az írás a szombat reggeli kávét mellé. És én még azt hittem, hogy csak én gondolkodom ilyesmin, és csak én hasonlíthatók magam össze másokkal…. Szóval nagyon köszönöm. Szerintem a siker az, ha az életed minden területén rendben vagy. Család, Munka, Barátok. És ami még nagyon fontos, hogy soha ne mások véleményét társuk szem előtt egy-egy döntésünk előtt, Hanem a saját érzéseinket. Az élet úgyis mindent elrendez. Millió puszi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Weboldal (ha van):
Írd be a képen látható szöveget a mezőbe:

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..