Habfürdő http://www.habfurdo.com Hiszek A Boldogságban Tue, 18 Sep 2018 13:48:47 +0000 hu hourly 1 https://wordpress.org/?v=4.9.8 75385949 “Megtaláltam benne önmagam.” / Interjú Kalmár Violettával, a Ceratif tervezőjével http://www.habfurdo.com/ceratif/ http://www.habfurdo.com/ceratif/#respond Wed, 12 Sep 2018 09:50:54 +0000 http://www.habfurdo.com/?p=6826 A Ceratif tervezőjének csodálatos táskái egészen elvarázsoltak. Először februárban írtam nektek róla egy kicsit, ebben az outfit bejegyzésben, és a hátizsák amit ő tervezett Nekem, azóta a mindennapjaim hű társa. Mármint tényleg a mindennapjaimé, mert egyetlen más táskát sem hordtam az utóbbi időben. Akkor azt írtam, hogy Nagybetűs Minőség!, és ezt akkor még csak nagyjából a […]

The post “Megtaláltam benne önmagam.” / Interjú Kalmár Violettával, a Ceratif tervezőjével appeared first on Habfürdő.

]]>

A Ceratif tervezőjének csodálatos táskái egészen elvarázsoltak. Először februárban írtam nektek róla egy kicsit, ebben az outfit bejegyzésben, és a hátizsák amit ő tervezett Nekem, azóta a mindennapjaim hű társa. Mármint tényleg a mindennapjaimé, mert egyetlen más táskát sem hordtam az utóbbi időben. Akkor azt írtam, hogy Nagybetűs Minőség!, és ezt akkor még csak nagyjából a látványából tudtam megállapítani, meg a tapintásából. Ellenben a hónapok alatt bebizonyosodott, hogy nem tévedtem. Pedig én aztán tényleg nyúzom, tele pakolom, hurcolom magammal mindenhová. Probléma vele azonban egy szál sem. Szóval abszolút elégedett vagyok.

Azért szerettem volna mindenképpen interjút készíteni Violettával, mert nagyon inspirálónak tartom az olyan embereket, akik tesznek az álmaikért, akik nem torpannak meg a nehézségektől, akik nem legyintenek, mondván, hogy “áh, nekem ez úgysem menne”. Motiválónak találom ezeket az élettörténeteket, amiket így megismerek, és jól is esik ezeket megírni. Korábbi interjúimat itt megtaláljátok, amelyek között akad még 1-2 kedves történet számomra.

Violetta egyébként jelenleg  grafikusként dolgozik és amellett viszi a saját vállalkozását, a Ceratif-ot. Maga tervezi a táskákat, és minden egyes darabot a két kezével varr meg. Az anyagokat és kellékeket is maga szerzi be hozzá, a grafikai feladatokat is ő látja el, és a márkát támogató social média felületek mögött is csak ő van.  Elmondása szerint az emberek számára sokszor nem egyértelmű, hogy egyetlen egy ember áll a Ceratif mögött. Egy igazi HAB-os lány ő! Olvassátok szeretettel a vele készült interjúmat!

Nem tűnik egyszerűnek, hogy főállás mellet ennyi mindent kézben tartasz, és én egyre sikeresebbnek is látom a márkádat. Honnan van mindehhez erőd?

Néha nem is tudom, hogy honnan jön ez a rengeteg energia. Sokat köszönhetek a páromnak, a családomnak és a barátaimnak, akik mindig biztatnak és segítenek, ha elakadok valamiben. Pozitív nőnek tartom magam és biztos vagyok abban, hogy sosem lesznek a kor miatt ráncaim, mert elnyomják azok, amik a nevetéstől kerülnek az arcomra. Ez elárulja, hogy igyekszem életvidám lenni. Mosollyal indítani az emberek felé és hálát adni a nap végén.

Hogy emlékszel vissza az első táskára ami elkészült?

A legelső táskának köszönhetem a Ceratif-ot. Amikor elkezdtek divatba jönni a gymbag-ek nagyon megtetszettek. Egy nap úgy döntöttem, hogy varrok én is egyet magamnak. Egy percig sem gondoltam arra, hogy egy nap ebből bármilyen márka kialakulna. Amikor kész lett megosztottam a social felületeken és annyi pozitív visszajelzést kaptam rá, hogy kedvem támadt egy újat készíteni… majd megint egy újat…és megint egy újat. Iszonyatosan motiváltak. Idővel a barátaimnak készítettem a születésnapjukra. Nagyon jó volt olyat adni, ami a két kezem munkája és látni az arcukon, hogy ennek ők is nagyon örülnek. Tőlük kaptam az első, hol pozitív, hol negatív kritikákat. Egy idő után odáig fejlődött a dolog, hogy elkezdtek számomra ismeretlen emberek is érdeklődni, így elindítottam a CERATIF-ot.

Mi a márka története? Honnan jött a neve?

Ez egy kicsit bohókás történet lesz, de szívesen elmesélem. A CERATIF alapja a francia créatif szóból ered. (Jelentése: kreatív.) Ami a csavar benne, hogy az egyik kedvenc gyerekkori mesefilmem az Őslények országa, amiben szerepelt egy Kistülök nevű triCERAtops. Nagyon találó és egyben szerethető név nekem a Kistülök. Innen ered a CERA része. Megcseréltem az “R” és “E” betűt levettem az ékezetet és voila. :) Kiejtése simán magyarosan C-vel.

Mindig is szerettél volna ezzel foglalkozni, vagy így alakult?

Erre nehéz pontos választ találni, de inkább így alakult. 7 évig jártam ruhaipari iskolába. Ez idő alatt elvégeztem egy díszlet- és jelmez-tervezői képzést is, de végül a diplomámat grafikusként szereztem meg. Szóval valahol mindig benne volt az életemben a tervezés és a varrás, de nem az érvényesült. Aztán érkezett az a bizonyos első táska az életembe, amit miért is ne varrtam volna meg magamnak, ha már úgy is ez tanultam… aztán ebből lett a Ceratif.

Ki vagy mi inspirál egy-egy táska elkészítésekor?

Néha van, hogy csak úgy kipattan a fejemből valami új forma vagy szín variáció, de van hogy kiszabok néhány különböző színű anyagot és addig pakolgatom őket, amig meg nem találom a számomra legizgalmasabb elhelyezést. Sokszor a vevők is inspirálnak. Szoktam úgy is készíteni táskát, hogy a megrendelő válogatja össze a színeket, amelyek a rendelkezésemre állnak és néha még magam is meglepődőm, hogy milyen jó színkombinációk alakulnak ki.

Mik azok a szempontok, amelyeket mindig szem előtt tartasz?

Nálam fontos az “Egyszerűbb néha több!” elmélet. Nem egy bonyolult termék amit készítek, de azokkal a játékos elrendezéssekkel, ahogy az elején összevarrom az anyagokat ad neki valami pluszt.

Ezen kívül igyekszem a fejlődésre is figyelni. Lassabban haladok vele, mint szeretném, de az elmúlt 1,5 év alatt sokat fejlődött a termék és ezt jó megélni.

Ami talán furcsa lehet egy vevő számára, hogy nincs még logó a táskáimon. Bevallom számomra tényleg nem fontos, mert azt tapasztalom, hogy az emberek megismerik az utcán, hogy mely táskák Ceratif-ok. Ami szerintem sokkal nagyobb büszkeség. Belátom már egyébként, hogy azért mégiscsak szükség van a márkajelzésre, szóval már folyamatban van az is.

Gondolkoztál  már másféle termék irányában is?

Igen, folyamatosan tervezgetem gondolatban. Már vettem alapanyagot is egy-egy új termékhez csak kicsit gondban vagyok, mert még nem volt idő arra, hogy meg is valósítsam. De törekszem arra, hogy ez mihamarabb megváltozzon.

Milyen visszajelzések érkeznek? Hogy látod a márka jövőjét?

Rengeteg pozitív visszajelzést kapok amiért nagyon hálás vagyok. Volt egy vevőm, aki úgy fogalmazott hogy “Megtaláltam benne önmagam.” Ezt nagyon jó volt hallani, hisz ez a célom.

Pozitívnak érzem a márka jövőjét. Mivel csak másodállásban tudok foglalkozni vele, így lassan halad, de türelem kell hozzá. Ez által engem is tanít a márka.

Több mint 1 év után láttam meg az első CERATIF-ot. Természetesen láttam már más hátán, de mindig csak barátokon, vagy család tagokon. Amikor először megláttam a villamoson egy ismeretlen lányon a munkába menet, hát leírhatatlan érzés volt. Bevallom elsírtam magam.

(A képek szerzői jogvédelem alatt állnak, közzétételük előzetes írásbeli engedélyhez kötött.)

A rólam készült képek esetében: Cipő: CCC / Térdzokni: Ajándék volt / Rövidnadrág: Háda (Limited Collection) / Szürke pulcsi: Háda (Atmosphere) / Fekete pulcsi: Háda (Atmosphere) / Hátizsák: Ceratif / Ékszerek: Milla Sonja Couture / Smink: Éva Kelemen / Haj: Suti / Fotó: Lexa Photography

 

The post “Megtaláltam benne önmagam.” / Interjú Kalmár Violettával, a Ceratif tervezőjével appeared first on Habfürdő.

]]>
http://www.habfurdo.com/ceratif/feed/ 0 6826
Blogger gondolatok http://www.habfurdo.com/blogger-gondolatok/ http://www.habfurdo.com/blogger-gondolatok/#comments Sun, 09 Sep 2018 17:48:36 +0000 http://www.habfurdo.com/?p=6828 A kép, ami a blogom indításakor készült, sok mindent jelent számomra. A jövőre tekintve is jó ránézni. Itt a szeptember, amivel elérkezett az az időszaka az évnek, amikor sokkal produktívabb vagyok, és a tettvágy is ég bennem. Legalábbis eddigi tapasztalatok alapján így volt. Aztán meglátjuk, hogy igaz marad-e ez az állítás idén is, minden esetre […]

The post Blogger gondolatok appeared first on Habfürdő.

]]>
A kép, ami a blogom indításakor készült, sok mindent jelent számomra. A jövőre tekintve is jó ránézni. Itt a szeptember, amivel elérkezett az az időszaka az évnek, amikor sokkal produktívabb vagyok, és a tettvágy is ég bennem. Legalábbis eddigi tapasztalatok alapján így volt. Aztán meglátjuk, hogy igaz marad-e ez az állítás idén is, minden esetre tervekkel már megint tele vagyok. Mint mindig. Ha tervekből lehetne házat újítani, már kacsaforgó lábon palotánk lenne, vagy mi.

Meg aztán nem csak az ősz van itt, hanem hamarosan  a Cosmo Blogger Day is, amivel kapcsolatban ugyan vegyesek az érzéseim, hogy nekem szól-e, az viszont kétségtelen, hogy a legkiemelkedőbb hazai blogger rendezvény, ahol szeretnék ott lenni.
Mivel azt vallom, hogy a lehetőségekkel élni kell, ezét a pályázatomat idén is beküldtem, már csak azért is, mert hozzá tartozik a Hiszek A Boldogságban életfilozófiához, hogy nem mondhatom azt, hogy “áh úgysincsen esélyem, nem küldöm be”. De a jelentkezés kapcsán
óhatatlan, hogy ne vessek számot a blogommal, és ne lássam azt, hogy miben lehetnék jobb.
Tudom mekkora tettvággyal és inspirációval feltöltekezve jöttem haza tavaly a Blogger Dayről, amiből aztán pontosan tudom, hogy mennyire nem lett semmi. Ma már tudom, hogy ennek az oka nem (csak) az, hogy rosszul osztom be az időmet… Sokkal inkább az, hogy tavaly olyan szándékkal jöttem haza, hogy most aztán Véleményvezér (trendi szóval Influenser) lesz belőlem… de rá kellett ébrednem, hogy én nem szeretnék az lenni. Nem tudok az lenni. Így most még a rendezvény előtt igyekszem tisztázni azt, hogy pontosan mit is szeretnék. Milyen irányt szeretnék. Hogy aztán ott a sok előadásból majd azt halljam meg, amire igazán szükségem van és ne ezer ötlettel jöjjek haza amiből semmi nem lesz, hanem 5 mondattal, ami viszont előre visz majd.
Azt tökéletesen tudom, hogy miért blogolok. Pontosan két oka van: Az egyik Én vagyok, a másik pedig Ti.  Nekem szükségem van arra, hogy írjak, illetve, hogy fotózzak (és az Instagramot is nagyon szeretem), mert csend és rend a fejemben leginkább így lesz… és szeretném, ha adhatnék Nektek néhány mosolyt, néhány kedves gondolatot, néha egy kis erőt, esetleg egy kis inspirációt, egy jó ötletet … valamit… No nem mert önzetlen volnék… ugyan már. Azért akarok adni, mert azt érzem ezzel több leszek. Szóval innen nézve a blogom nem más, mint puszta önzőség. Hát ez szép gondolat.
Szóval küzdök az útkereséssel… de azt hiszem, hogy a dilemmáim nem pusztán az enyémek, hanem a hozzám hasonló bloggereké ugyanígy. Mert nekünk nincs kategóriánk. Mi nem vagyunk beauty bloggerek és nem vagyunk fashion bloggerek sem. Személyesebb hangvételűek az írásaink, és az olvasói közönségünk is kisebb. Évek óta azt érzem, hogy milyen kár… idén végre azt érzem, hogy milyen jó. Sokatokról tudom, hogy milyen dilemmáitok vannak, hogy mit gondoltok dolgokról, hogy milyen élethelyzetben vagytok. Ha váltunk pár szót, olyan, mintha mellettem ülnétek, és beszélgethetünk az élet dolgairól. Mert lehet veletek ezekről beszélgetni, és nem csak az ajánlott termékek sora köt minket össze. Persze szívesen írok olyan témában is, mert az is jól esik, de hogy egy olvasómat idézzem “csak mértékkel”.  És erre büszke lehetek, mert remek HAB-os közösség vagyunk mi így. Szóval köszönöm. Bármennyire elcsépeltnek hangzik, az elmúlt 4 évben másvalaki lettem, több valaki… és ezért hálás vagyok Nektek.  Ezért köszönöm, hogy velem vagytok akkor is, ha a Cosmos pályázat utolsó kérdésére, miszerint milyen gyakran posztolok, őszintén csak ennyit írtam: Soha nem elég gyakran.
Szóval keresem az utam, és bízom az őszben. De, hogy kicsit előrébb legyek, szükségem lenne a segítségetekre. Van bennem pár kérdés, amire nincs válaszom, pedig már már május óta (akkor beszélgettem @pikreával, akihez személyes tanácsadásra mentem el, és ő indított el engem egy vélhetően jó irányba a keresés során) ezen morfondírozok.
Ti miért olvastok a blogon, vagy miért követtek engem Instán? Mit mondanátok egy barátotoknak: Nézd ezt a lányt, ő az aki…

The post Blogger gondolatok appeared first on Habfürdő.

]]>
http://www.habfurdo.com/blogger-gondolatok/feed/ 10 6828
Többet http://www.habfurdo.com/tobbet/ http://www.habfurdo.com/tobbet/#respond Thu, 30 Aug 2018 08:47:46 +0000 http://www.habfurdo.com/?p=6820 Többet

The post Többet appeared first on Habfürdő.

]]>
Mindig többet és többet akarunk. Több élményt, több kalandot, több pénzt. De ha megállunk és élvezzük amink van, akkor egyszercsak észrevesszük, hogy az élmény most születik, a kaland itt van, pénzre pedig nem mindig van szükség.

Többet

The post Többet appeared first on Habfürdő.

]]>
http://www.habfurdo.com/tobbet/feed/ 0 6820
Trnd projekt Nivea Micellás sampon teszt http://www.habfurdo.com/trnd-projekt-nivea-micellas-sampon-teszt/ http://www.habfurdo.com/trnd-projekt-nivea-micellas-sampon-teszt/#comments Tue, 28 Aug 2018 14:43:22 +0000 http://www.habfurdo.com/?p=6808 Talán akik régebb óta olvastok tudjátok, hogy nem igazán vagyok az a lány, aki képben van a legújabb szépségápolási szerekkel, sőt használni is egy elég szűk palettát használok.  Éppen ezért ritka a blogon a hasonló bejegyzés, mert akinek olyan jellegű információkra van szüksége, hogy egy-egy ilyen termék mennyire jó vagy nem jó, és milyen tulajdonságokkal […]

The post Trnd projekt Nivea Micellás sampon teszt appeared first on Habfürdő.

]]>

Talán akik régebb óta olvastok tudjátok, hogy nem igazán vagyok az a lány, aki képben van a legújabb szépségápolási szerekkel, sőt használni is egy elég szűk palettát használok.  Éppen ezért ritka a blogon a hasonló bejegyzés, mert akinek olyan jellegű információkra van szüksége, hogy egy-egy ilyen termék mennyire jó vagy nem jó, és milyen tulajdonságokkal rendelkezik, az megtalálhatja a nálam sokkal informáltabb bloggerek oldalán amit keres.

De nőből vagyok azért, tehát azért én is szeretem a jó illatú, jó minőségű termékeket. Ráadásul a Trnd-ről is szerettem volna már írni nektek, csak éppen régen vettem részt ilyen projektben utoljára, így nem volt alkalmam. Nah de most!

Trnd? Az mi?

A Trnd egyfajta közösségi oldal, ami a jó marketinget szolgálja. Arról van szó, hogy egyes termékeket a szokásos reklám helyett a közösség erejével, a mi tapasztalatainkkal reklámozzák. Amolyan szájról-szájra terjedő módszerrel, ami egyébként őszintébb és hatásosabb lehet mint egy-egy tévé kampány. Legalábbis szerintem mindenképpen. Kicsit olyan ez, mint amikor egy márka a bloggerekkel működik együtt termékért cserébe, csak ehhez nem kell feltétlenül bloggernek lenned, hogy te is a részese legyél. Valós kötöttség nincsen, a lelkiismeretedre van bízva, hogy mennyire veszel részt a kampányban a termékért cserébe… de azért illik viszonozni a dolgot, mert sokak munkája van abban, hogy eljusson a termék hozzánk.

Regisztrálsz a felületen, kitöltesz néhány kérdőívet, majd érkezik a jelentkezési kupon egy-egy kampányra, amiről eldöntheted, hogy érdekel-e, szeretnél-e jelentkezni. Ha igen, és bekerülsz, akkor érkezik hozzád az adott termék tesztelésre, neked pedig annyi dolgod van, hogy elmondod a véleményedet az oldalon, vagy ha akarod akár más közösségi felületeken is, illetve bevonhatsz ismerősöket is a dologba, megmutatva nekik az adott terméket, esetleg nekik is adva belőle – hiszen legtöbbször úgy érkezik a termék, hogy másoknak is jusson.

Alapvetően nekem az egész Trnd filozófia tetszik, mert ha már ilyen mértékű fogyasztói társadalomban élünk, akkor már legalább tényleg tudjunk hiteles forrásból tájékozódni, hogy mit érdemes megvenni. Ráadásul itt a márkákhoz is komolyan visszajut a visszajelzés, ami számomra nagyon szimpatikus.

Amit viszont én személy szerint szem előtt tartok, és tanácsolok Nektek is, ha regisztráltok, hogy nem kell mindenre jelentkezni csak azért mert ingyen van. Éppen azért vettem régen részt projektben, mert soha nem jelentkezem olyan termék tesztre, ami már leírásból is hidegen hagy. Nincs szükségem arra, hogy még több szemetet termeljek otthon, csak azért mert ingyenes. Ami viszont érdekel, arra érdemes.

Mi? Cella? Sampon? NIVEA

Így jelentkeztem most és kerültem be a NIVEA Micellás sampon tesztelői közé. Éppen elfogyott a samponom, gondoltam kipróbálok valami újat. Ami miatt felkeltette az érdeklődésemet, az az, hogy nem tartalmaz szilikon, ami az én kis fejembe egyből összekapcsolódott azzal, hogy akkor természetes(ebb) samponnal van dolgom, aminek elsőre örültem, aztán utána néztem, hogy nem eszik azért olyan forrón ezt a természetességet, de végül is jobb mint egy szilikonos. Nem?

Kétféle termék érkezett tesztelésre,  a tisztító sampon citromfű kivonattal és az erősítő sampon vizililiommal. (Mindkettőre kattintva megnézhetitek annak Krémmánia értékelését, és összetevőit.)

A micellákat gondolom nem kell bemutatnom, már elég régóta zárják magukba a különböző szennyeződéseket a kozmetikai iparban. Most éppen a hajunkon lévőket. És meg kell mondanom, hogy nem is rosszul teszik ezt, a hajamat tényleg tisztának és könnyűnek érzem tőle.

Főként a citromfüvesről szeretnék írni, mert az erősítőt egyszer próbáltam ki, és sokkal kevésbé tetszett mint a citromfüves. De azért hozzáteszem, hogy a hajam dús érzetű lett tőle, az biztos.

Először csak a teszt hatás kedvéért nem használtam mellé balzsamot, de az az igazság, hogy nem is kell, és ezt egy abszolút nagy előnye, szóval ha pontokat kellene gyűjtenie akkor erre kapna egy piros pontot a termék. Amit viszont megfigyeltem, hogyha hajszárítóval szárítom utána  a hajam, akkor úgy nézek ki, mint akit megrázott az áram, és ez napokkal később sem múlik. A baba hajaim ez a sampon és hajszárító igazi oroszlánt csinálnak az amúgy alapjáraton egyenes hajamból.  Ellenben ha simán megfésülködök hajmosás után és hagyom, hogy maga száradjon a hajam, akkor szép, fényes és puha lesz tőle, ami arra késztet, hogy babráljak a hajammal.

Nagyjából 2 hetente háromszor szoktam hajat mosni, meghatározatlan napokon, és ezen ez a sampon sem változtatott. Általában 2 nap kiengedd hajat követ vagy kettő lófarok, majd időm függvényében jön a hajmosás. Most éppen a harmadik napon csak félig fogtam fel a hajamat, tehát csak a töveknél érzek némi kritikára okot adó zsírosodást. Szóval tekintve, hogy én ritka hajmosó vagyok – legalábbis úgy tapasztalom, ha az átlagot tekintjük –  akkor elmondható, hogy egy újabb piros pont a samponnak.

Habzását tekintve egyébként barátnőktől jött a visszajelzés, hogy nem habzik eléggé, amit én azért nem érzékeltem, mert nagyrészt természetes alapanyagokkal dolgozó sampont használok egyébként, és mivel az ennél is kevésbé habzik, nekem jól esett kicsit újra HAB-osan hajat mosni.

Nos valószínűleg ennél átfogóbb képet és tesztet nem tudok nektek írni, viszont abszolút elégedett vagyok a termékkel… egyedül talán csak azért gondolkozom majd el a boltban ha legközelebb sampont veszek, mert az összetevői között piros jelzéses parfüm is van… ami viszont az én ízlésemnek kifejezettem tetszik (mármint az illat, és nem maga az összetevő), mert szeretek mindent ami citromos vagy citromfüves.  Azért elégedettebb lennék, ha még több természetes alapanyag volna benne.

U.I. : Kérlek szépen, hogy kommentben, üzenetben vagy akár Instagramon vagy Facebookon írd meg nekem, hogy tetszett-e a bejegyzés, olvasnál-e tőlem hasonlót… Fontos a visszajelzés, és azzal könnyebben tudok fejlődni is! Köszönöm! Legyen HAB-os, vidám Napotok!

 

The post Trnd projekt Nivea Micellás sampon teszt appeared first on Habfürdő.

]]>
http://www.habfurdo.com/trnd-projekt-nivea-micellas-sampon-teszt/feed/ 4 6808
Kancslistám története http://www.habfurdo.com/kancslinstam-tortenete/ http://www.habfurdo.com/kancslinstam-tortenete/#respond Wed, 08 Aug 2018 10:52:57 +0000 http://www.habfurdo.com/?p=6791 Nem, nem elírás. A “baka” része hiányzik belőle, így ez valóban csak egy kancs lista. Na de kezdem az elején. Tavaly a 29. születésnapomat követően írtam egy kilenc tételből álló listát, amiket szeretnék megtenni még 30 éves korom előtt. Itt el is olvashatjátok.  Történt aztán, hogy telt-múlt az idő, és bár ugyan nem feledkeztem meg […]

The post Kancslistám története appeared first on Habfürdő.

]]>

Nem, nem elírás. A “baka” része hiányzik belőle, így ez valóban csak egy kancs lista.

Na de kezdem az elején. Tavaly a 29. születésnapomat követően írtam egy kilenc tételből álló listát, amiket szeretnék megtenni még 30 éves korom előtt. Itt el is olvashatjátok.  Történt aztán, hogy telt-múlt az idő, és bár ugyan nem feledkeztem meg a listáról, valahogyan mégsem szántam rá elég figyelmet. Nagyjából egy hónappal  a születésnapom előtt pedig ez a barátaim számára is világos lett.

Mivel fantasztikus barátaim vannak – de tényleg! – akik egyszerre támogatnak, és szeretnek velem kedvesen csipkelődni, ezért ez már őket sem hagyta nyugodni… nah de, hogy ez miben is befolyásolta a kancslistámat, az mindjárt kiderül. Meg az is, hogy miért kancs.

Nézzük szépen sorban a tételeket.

Varrás – megtanulok varrni

Azt hiszem egész évben talán ha kétszer vetemedtem arra, hogy varrjak. Az egyik egy gomb volt, a másik pedig egy ruhám ujja, ami azóta édesanyámnál vár a plasztikai műtétére. Szegény ruha azóta is pszichológushoz jár, hogy az általam okozott traumát kiheverje. Nos ha őt kérdezitek, miden bizonnyal azt fogja mondani, hogy nem tanultam meg varrni… De! én egészen másképpen látom. khm… nem. A ruhának tökéletesen igaza van. De legalább próbálkoztam, és amíg készen nem lett még én is hittem benne, hogy menni fog. Hinni, még mindig hiszek benne…

Kéktúra – teljesítem a kéktúra egy szakaszát

Itt jönnek képbe a barátok. Vagyis nem csak itt, de itt mindenképpen. Ketten, Timi és Peti amúgy is mentek volna kirándulni, és az én kedvemért (részben) akkor már Kéktúra útvonalat választottak, és nem volt kifogás, vittek magukkal. Kata pedig feltehetően egészen az én kedvemért jött el, szóval innen is üzenem, hogy nagyon jól esik, hogy ennyire szerettek… bár nem mindig hiszem, hogy megérdemlem, de most ez nem egy érzelgős poszt. Szóval, igen. Megvolt a kéktúra komoly 5 km-e. Már csak 1160 van hátra. Írnám, hogy 40 éves korom előtt… de nem. Most már kétszer meggondolom, hogy mit írok. Minden esetre megvettük a kéktúra füzetet, így bár abban még nincsen dokumentálva a megtett út, azért mi elindultunk.

529 km futás

Sajnos a futópad továbbra sem lett a barátom, így végül csak 120 kilométer lett belőle, mert októbertől márciusig egyetlen kilométert sem futottam, az időjárásra kenve a dolgot… nyilván nem annak a hibája. Viszont mivel január óta rendszeresen járok M.A.X. Tréningre, ahol szintén elég komoly pörgés van, azért mégsem veszem teljes mértékben teljesítetlennek ez a pontot sem, mert a rendszerességre igenis nagyon büszke vagyok. A kép a M.A.X. táborban készült, amit nagyon szerettem… egyébként itt írtam pár sort arról, hogy mi is az a M.A.X tréning.

Véradás

Az úgy volt, hogy … Barátnőm közölte, hogy egyik szerda délutánra ne csináljak semmi programot, megyünk valahová.Így aztán a szülinapom előtti hét keddjén megkérdeztem, hogy mégis mit kell vigyek magammal, így végül elárulta, hogy véradásra fogok menni. Egész szerdán figyeltem arra, hogy rendesen egyek igyak, és el is jutottam szépen a vérdadásra, felvették az adataimat… és bementem az orvosi vizsgálatra. Ahol aztán jöttek a mindenféle nagyon bonyolult kérdések. Mennyit ittam? Hány kiló vagyok? Mit ettem? …  A szívem majd kiugrott a helyéről már addigra, annyira izgultam az egésztől… Mit ettem?  Hát mit mondjak? Enchiladast sütöttem aznapra, de most mire kíváncsi? Hogy babot meg kukoricát? … lényegtelen volt,  mert a maximum pulzusszám 100, amivel vért lehet adni, nekem meg nagyjából csoda, hogy a helyén maradt… Jöjjek vissza egy hét múlva. A 30. szülinapom utáni napon. Valamiért ez akkor olyan rosszul esett nekem, hogy csak arra koncentráltam, hogy kimenjek az épületből mielőtt elsírom magam. Így aztán kirobogtam az orvostól, szegény férjemnek és barátnőmnek csak annyit nyögtem oda, már-már félig sírva, hogy mehetünk haza… Holtra váltak szegények, hogy mi bajom lehet, és ezt a frászt amit akkor rájuk hoztam, azóta is nagyon sajnálom. A biztonsági őr persze már láthatott pár ilyet, mert nagyon kedvesen mondta, hogy “majd legközelebb”. Még nem mentem vissza. Meglátjuk. De a szándék az nagyon is komoly volt :) Szóval ez már majdnem egy bakancs.

A képen éppen töltöm ki a nyilatkozatot, a kis csokimmal és vizemmel, amit viszont így is megtarthattam. Legalább.

Bivakolás

Egy másik vicces történet. Egyik barátnőmnek a születésnapját a bükkben ünnepeltük egy kis erdei háznál. Az Ő baráti köre elég sokat túrázik és sokszor barlangokban vagy függőágyban alszanak… Ekkor pedig itt volt a lehetőség, hogy én is megtegyem. Mármint a szabad ég alatt történő alvást, függőágyban. Fentebb is említett Timi barátnőm is velem volt ezen a bulin, így rávettük egymást, hogy próbáljuk meg. Nagyjából egy órája aludhattam kisebb megszakításokkal amikor egy kutya, eszméletlenül vadul elkezdett ugatni. Hirtelen felriadtam, és a legvadabb rémképek is átfutottak az agyamon. Onnantól, hogy vadászkutya az, és a vadász nem látja a függőágyat, és le fog lőni, egészen odáig, hogy a medvét ugatja a kutya, azzal harcol, és utána majd jön a medve, hogy megegyen. Végül csak sikerült megnyugodnom, és el is aludtam volna, ha nem kezd el megint ugatni a kutya. Így aztán kikászálódtam a függőágyból, odacsoszogtam Timihez, aki hozzám hasonlóan rémképeket kergetett, így nagyszerű egyetértésben állapodtunk meg abban, hogy bemegyünk a házba. Nem sokkal utánunk bejött egy lány, és én jóhiszeműen kérdeztem, hogy “te is a kutya miatt jöttél be?”. De mint kiderült, nem… neki a hálózsákja ment szét… és különben is, milyen kutya? Milyeeen? Hát ami olyan vadul ugatott… Jah, azok az őzikék voltak.  Khm… igen. Őzikék. Te Tudtad, hogy azok ugatnak?

Szelektálás

Bár sok felhalmozott lomunk van még, azért ruha ügyben legalább már sikerül ez a pont. Persze ez sem úgy ahogyan terveztem. Kiválogattam a ruháimat, és szépen össze is csomagoltuk, hogy elvigyük a jobb állapotúakat a máltai szeretetszolgálathoz. Kikészítettem a bejárathoz, hogy másnap visszük. Azonban este még megálmodtam, hogy egy pulcsit csak kiveszek belőle, így reggel azzal kezdtem. Volna. Csakhogy a zsák nem volt sehol. Kérdezem Istvánt, hogy kivitte az autóhoz? Ő pedig kerek szemekkel nézett rám, hogy mégis mire gondolok, ő ma csak a szemetet vitte ki… Kell tovább mesélnem a történetet? Egész nap le voltunk sújtva, hogy kidobtuk a mit a máltainak szántunk, és egészen jó állapotú ruhák voltak. Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy bizonyára így is elkerül igen szegény emberekhez. Bízom benne, hogy így volt.

Fotófal

Sajnos ahhoz a falhoz ahová ezt terveztem hozzá sem nyúltunk, így fotófalam csak online létezik, és Instagramnak hívják. Ellenben az étkezőnk nagyon szép lett az elmúlt évben, így annak a lila fala egész sok fotón szerepelt is… szóval mégiscsak lett egy fotó-fal.

Végigfőzni egy szakácskönyvet

Megállapítást nyert, hogy ez egy hülye pont volt a listámon. Mert minden szakácskönyvben vannak olyan alapanyagokból készült ételek, amiket vagy lehetetlen beszerezni, vagy semmi kedvem őket megenni. Ellenben jó sokat főzőcskéztem az elmúlt évben, így bár “kancsin”, de ezt a pontot is kipipálom.

A Nagy Kaland

Van egy befőttes üvegem benne 500 Ft-al, ami nagyjából fél éve pontosan ezzel a céllal került bele. Jó lesz? #lehetkevéslesz

Nem vagyok olyan ember, aki rendszerhez ragaszkodik. Sokszor a terveim is csak azért vannak, hogy felrugjam őket. Szeretném ha nem így lenne, jó volna ha mindig kitehetném az elégedett pipát, de legalább van mire törekedni. Lehetnék csalódott is, mert szinte semmit nem sikerült úgy igazán teljesíteni. De nem vagyok az. Boldog vagyok, mert rengeteg kalandban volt részem az elmúlt évben, és mert csak és kizárólag saját magamnak kellett (volna) itt megfelelnem. Ha rosszul érezném magam amiatt, hogy ez csak egy ilyen “kancs” lett, nem tudnék nevetni azon a sok mókás történeten ami végül lett belőle. Szóval lehet, hogy mégiscsak írok majd egy új listát, mert még ha nem is teljesülnek, a történetemhez valamit mindenképpen hozzá adnak. Végiül is …

Bizonyos célok teljesítése sokszor csak nézőpont kérdése, nem igaz?

The post Kancslistám története appeared first on Habfürdő.

]]>
http://www.habfurdo.com/kancslinstam-tortenete/feed/ 0 6791
Siker http://www.habfurdo.com/siker/ http://www.habfurdo.com/siker/#respond Tue, 17 Jul 2018 14:14:51 +0000 http://www.habfurdo.com/?p=6787 Siker – Mi ez?

The post Siker appeared first on Habfürdő.

]]>

Siker – Mi ez?

The post Siker appeared first on Habfürdő.

]]>
http://www.habfurdo.com/siker/feed/ 0 6787
Kísérlet : Egy hétig “Instalányként” posztoltam http://www.habfurdo.com/instagram-kiserlet-egy-hetig-instalanykent-posztoltam/ http://www.habfurdo.com/instagram-kiserlet-egy-hetig-instalanykent-posztoltam/#comments Mon, 02 Jul 2018 10:33:29 +0000 http://www.habfurdo.com/?p=6753 Nem kell túl nagy kutatómunkát végezni, hogy az ember észrevegye, hogy azok a lányok, akik több tízezres követőtáborral rendelkeznek Instagramon, milyen jellegű képeket posztolnak. A legalapvetőbb közös pont az az, hogy mindegyiken ők szerepelnek, szép sminkben, szép környezetben, szép ruhában. Könnyen azt az érzetet kelti az egész, hogy tökélestes életük van, könnyű nekik. Én viszont […]

The post Kísérlet : Egy hétig “Instalányként” posztoltam appeared first on Habfürdő.

]]>

Nem kell túl nagy kutatómunkát végezni, hogy az ember észrevegye, hogy azok a lányok, akik több tízezres követőtáborral rendelkeznek Instagramon, milyen jellegű képeket posztolnak. A legalapvetőbb közös pont az az, hogy mindegyiken ők szerepelnek, szép sminkben, szép környezetben, szép ruhában. Könnyen azt az érzetet kelti az egész, hogy tökélestes életük van, könnyű nekik. Én viszont szerettem volna kicsit a sikerük és filterük mögé nézni. 

Így aztán a fejembe vettem, hogy belevágok egy kísérletbe, melyben egy héten keresztül minden nap (vagy egyes esetekben napjában többször) posztolok magamról egy képet, szép ruhában, szép sminkben, szép környezetben.

Mielőtt folytatnám.

Az “Instalány” kifejezésben jelen posztban nincsen semmi negatív felhang, és nem is kívánok erről vitatkozni, vagy bárkit is megbántani. Egyszerűen csak nem tudok jobb szót.  Azt gondolom, hogy ahogy minden “műfajban”, úgy ebben is vannak azok akik keményen és komolyan megdolgoztak és dolgoznak nap mint nap a sikereikért, vannak, akiknek a háttere alkalmasabb volt arra, hogy most dolgozzanak a sikereikért (és ettől még nem kevesebbek), meg persze vannak azok, akikről most szót sem ejtenék, mert tudjuk. Lényeg a lényeg, hogy ne keressétek a szarkazmust a posztomban, mert nem erről szól. Tényleg csak a kíváncsiság vezérelt, plusz eszembe jutott az ötlet, és nem hagyott békén.

Szóval. Hogy mire voltam kíváncsi?

Mennyi munkát jelent ez nekem?Mit tudok kihozni belőle? Hogy reagál a közönségem? Népszerűbbek lesznek ezek a posztok? Hoz új követőket? Mennyire tetszik nekem “belülről” ez a fajta tartalomgyártás? És egy picit szerettem volna megmutatni azt is, hogy bárki tud magának Instavilágot teremteni.

Egyértelmű volt, hogy egyedül nem fog menni, így verbuváltam magamnak egy kis csapatot, akiknek nagyon hálás vagyok. Mind Gábor, mind pedig Evelin munkája komolyan benne van a dologban, és ezúton is szeretném nekik nagyon-nagyon-nagyon megköszönni. Mindkettőjüket jó szívvel ajánlom, ha fotóst vagy sminkest kerestek! A képeket tehát Kucsma Gábor készítette, a sminkesem pedig Kormos Evelin volt.

Na de kezdjük az elején. Alapvetően volt egy elképzelésem, hogy milyen képeket szeretnék. Keresgéltem is, majd átküldtem őket Gábornak, hogy “Na, nézd, ilyet szeretnék”. Erre az volt az első reakciója, hogy rendben, akkor irány Párizs, Róma, Miláno … :)  Hm. Nos. Valóban. Alapvető különbség köztem és az Instalányok között, hogy én nem tudok annyit utazni. Sőt, leginkább tizedannyit sem. De ez nem olyan tényező, amin jelenleg változtatni tudok, így cseppet sem vette el a kedvem. Sőt, külön élvezetes volt Miskolcban gondolkozni ilyen szemmel.

Ami a befektetett munkát és időt illeti. Elég nehéz volt úgy összehozni a fotózásokat, hogy mindhárman főállásban dolgozunk mellette, így kicsit lassabban lettünk készen mint számítottam rá.  Tehát tanulság, bár nem meglepő: Jó sok időt elvesz az ilyesmi.  Ragaszkodtam ahhoz, hogy készen legyen mind a kilenc kép, mikor elkezdem, éppen ezért végül tavaszi képek is bekerültek a sorozatba, mert akkor kezdtük a sorozatot fotózni. Szóval bár alap esetben nem kell kilenc kép készen legyen, azért nem semmi tempót diktál az ilyesfajta tartalomgyártás. De ezen felül is jó kis kreatív munka “ebben a műfajban” egyedit alkotni, így aztán most itt küldök egy elismerő pillantást azoknak, akiknek ez sikerül.

A képekre nézve végeredményében megállapítható, hogy a bőrömből nem tudok kibújni. Bármennyire is törekedtem arra, hogy kicsit más legyen, akárhogy nézem, nagyon “Rékásak” lettek. Persze én vagyok rajtuk, szóval ezen nem tudom mit csodálkozom, de van bennük valami, amit nem tudok megfogalmazni, csak látom. Látom, hogy az amit “utánozni” szerettem volna, az nem ilyen. Persze ez sem baj. Csak egy konklúzió. Hogy nem tudnám azt a félreismerhetetlen stílust hozni, mint ezek a népszerű profilok. Hogy a sikerhez kellene-e az a stílus? Nem… talán nem feltétlenül.

Ami mellett viszont nem szeretnék szó nélkül elmenni, az az, hogy szomorúnak tartom, hogy sokszor úgy kezeljük ezeket a képeket, mintha tényleg a való életet mutatnák, és emiatt a saját életünket egy szürke tükörben látjuk. Éppen felkötött hajjal, szemüvegben, smink nélkül, farmerben és pólóban, két munka közti pici szünetben posztoltam magamról egy szuperjó képet, ami egész népszerű is lett.

Ezer meg egy tanulmány szól erről, talán már unja is mindenki. de mindenképpen fontosnak tartom leírni, hogy nem, nem ilyenek a hétköznapjaim, és igencsak csalóka, egy-egy ilyen rólam készült kép. Igen, én vagyok rajtuk, és abban a kiragadott pillanatban éppen így néztem (vagy nem néztem) a kamerába, de messzemenően nem így sétálok az utcán. Mégis könnyen hiszünk csak a szemünknek, és érezzük magunkat kevesebbnek egy szép Instalány láttán. Képzeljétek, néha én is, mert olyan könnyen megy. De lehet és kell is ezzel tudatosan foglalkozni, a saját érdekünkben! Vagyis megfelelő tájékozottsággal kell szivecskézni ezeket a képeket.

Van közte olyan fotó, ami alatt direkt azt sugalltam, hogy éppen most készült, és bizony könnyen hihető is volt. Pedig 3 hetes képet posztoltam, de volt olyan ismerősöm, aki másnap megjegyezte, hogy de jól néztem ki tegnap. (Bár amúgy ruhák tekintetében valóban ugyan az volt rajtam :) ). Szóval csak annyit szeretnék üzenni, hogy érdemes ezeket a képeket olyan szemmel nézni, mint ahogyan (jó esetben) egy magazint nézünk. Hogy tudjuk, és szem előtt tartjuk, hogy az ott szereplő lány sem ilyen a hétköznapokban, és legalább az alanyon kívül egy (fotós), ha nem négy ember (sminkes, fodrász, fotós, esetleg stylist) munkája az, hogy az a kép olyan lett amilyen. Az biztos, hogy senki nem olyan minden áldott nap, mint az ilyen jellegű képein, így felesleges irigykedni rájuk és lehúzni a saját életünket. Láttam már élőben több tízezer követővel rendelkező bloggert, és majdnem egy órámba került, hogy felismerjem. És ha csak ilyen képeket látnátok rólam, egészen biztos, hogy velem is így lenne. Vagy az is lehet, hogy így is van, nem tudom, bizonyára van aki nem ismerne fel az utcán.

Szóval mindamellett, hogy csodálatos vizuális élményt ad az Instagram,  és szeretjük ezeket a képeket (mert miért ne szerethetnénk!?), ne hagyjuk, hogy a lelki világunkra ilyen formában befolyást gyakoroljon! Főlg azért ne, mert a felnövekvő generációnak szüksége van az objektivitás megtanulására.

Sokszor elmondom, hogy egy szép kép nem csak az én érdemem – és most a héten elég nehéz volt megállni a kommenteknél, és csak simán megköszönni – mert, fontosnak tartom. Mert én hiszem, hogy (majdnem)  mindenkiről lehet gyönyörű képet készíteni, főleg egy jó csapattal. Nem állítom, hogy nem kell hozzá a modellnek, vagy Instalánynak is ügyesnek lenni, mert hazugság és álszerénység lenne, és ezzel kapcsolatban is nagyon sok gondolatom van, amivel nem most fogom bővíteni ezt az amúgy sem rövidke posztot… de lényegesnek tartottam ezt a kitérőt is. És igen, elismerem, hogy megszervezni azt, hogy a képek elkészüljenek, az távolról sem egyszerű, és az is a profil tulajdonosának is az érdeme általában. Szóval senki sikerét nem szeretném elvitatni, csak én nem tartom feltétlenül egyszemélyes sikernek. De ebben lehet velem vitatkozni, nyitott vagyok rá :).

És akkor jöjjön a kérdés, amire talán a legkíváncsibb voltam: Hogyan reagált a közönségem?

A különbség – a profilképemen kívül is, amit kicsit nyáriasítottam, mert egész héten magamat bámultam, és arre jutottam, hogy ráfér – egész jól látszik. A felső kép a legelső fotó posztolása után pár perccel készült, az alsó pedig az utolsó után egy nappal.  Nem feltétlenül kiugró, nagyjából valami ilyesmire számítottam. Nem tudom az új követők pontos számát, mert néhányan mentek is, de azért egy hét alatt bőven nem szokott ekkorát nőni a követők száma. Ami számomra szembetűnőbb, az sokkal inkább a profilmegtekintések száma. Persze, ehhez bőven hozzájárul az is, hogy nap mint nap posztoltam…de tény és való, ha valakinek az arcát is látjuk, hamarabb elkezd érdekelni minket az illető, és kattintunk a profiljára.  Most, 4 nappal az utolsó kép posztolását követően, és egy kis instadetoxot is tartva, már másképpen fest a dolog. Például máris 6 követővel kevesebb van… (Könnyen jött könnyen ment? :) )

Ami viszont kiugróan teljesített (már hozzám képest), az a kommentek száma. Akad még 1-2 képem ami ilyen sok hozzászólást eredményez, de azért összességében mégiscsak ezek alatt a képek alatt van a legtöbb. Pedig nagyon igyekeztem igazán általános dolgokat írni alájuk. Az első 2-3 képnél ez még nehezemre esett, az első alól konkrétan egy kisregényt töröltem vissza, hogy ne ez befolyásolja a dolgot. Minden esetre nagyon kedves kommentek is jöttek, és az az igazság, hogy jól  is estek. De azért jó lesz visszatérni teljesen a saját stílusomhoz, és bízom benne az is hoz magával néhány jó beszélgetést.

Ami még újdonság volt nálam, az az, hogy angolul is írtam a képek alá, ami egyébként inkább volt számomra teszt, mint a közönségem számára, mert semmit sem befolyásolt. Jó volt egy picit minden nap angolozni, még ha nevetséges is ez a mennyiség… lehet ezt a szokást megtartom a saját magam kedvéért, még ha nem is ragaszkodva ahhoz, hogy minden kép alatt ugyan azt írjam angolul mint magyarul. Mivel sajnos a nyelvtudásom kissé kopott, így rám is fér.

Kedvelések tekintetében egy-egy kép között volt eltérés a hét folyamán.  A legtöbb likeot viszont a sorozatból az kapta, amelyiken igazán önmagam vagyok,

Réka (@rekavasarhelyi) által megosztott bejegyzés,

s a legkevesebbet az, amelyiken talán a legkevésbé.

 

Réka (@rekavasarhelyi) által megosztott bejegyzés,

Ennek azért valahol örülök is, hiszen ez azért mégiscsak azt jelenti, hogy szeretitek amilyen vagyok. :)  Bár én ezt a kalapos napszemüveges fotózást élveztem az egyik legjobban, talán pont azért, mert ez volt a leginkább eltérő az “alapesetemtől”, s ez a kép már sokkal inkább a “Modellpofi” énem. Összességében egészen jól teljesítettek ezek a képek, de a kilencből csak három került fel a top 10-be az elmúlt egy évből.

Mindez arra enged következtetni, hogyha akarnám tartani ezt a stílust, valóban egy az eddigieknél gyorsabb növekedésre tehetnék szert, de nem feltétlenül kiugró mértékben, és talán több felületes, jövő-menő kedvelővel. Persze ezt csak akkor tudnám meg, ha pontosan így folytatnám a dolgokat, de őszintén szólva ennél jobban szeretek a lencse másik végén is lenni, és szeretem megmutatni az én látásmódom is. Ha ennek egy lassabb növekedés az ára, hát legyen…

Jó kis képanyag született egyébként, közte jó pár képpel, amit nagyon tetszik nekem, így ha szeretnétek szívesen mutatok többet is egy-egy poszt keretében, és ha ritkábban is, de szívesen csinálok majd még hasonlót…

Mindamellett, hogy nagyon jó móka volt ez a kísérlet, ha egészen őszinte akarok lenni, sokkal inkább szólt ez az egész rólam mint azt gondoltam volna, amikor belevágtam. Megértettem kicsit, hogy én mit szeretek az Instámon,  és mit kevésbé, hogy mit tudok/tudunk létrehozni és mi az amit nem, és legfőképpen, hogy mit szeretnék képviselni. Szívesen mutatom meg magam ezentúl is, de egészen biztos, hogy egy olyan profillal ahol csak én vagyok a képeken nagyon hamar válna olyanná az Instagramom, ami legkevésbé sem én vagyok. Ezt pedig nem szeretném, és azt gyanítom Ti sem. :)

The post Kísérlet : Egy hétig “Instalányként” posztoltam appeared first on Habfürdő.

]]>
http://www.habfurdo.com/instagram-kiserlet-egy-hetig-instalanykent-posztoltam/feed/ 9 6753
Időzítő http://www.habfurdo.com/idozito/ http://www.habfurdo.com/idozito/#respond Mon, 02 Jul 2018 08:32:12 +0000 http://www.habfurdo.com/?p=6768 Időzítő – Mi ez?

The post Időzítő appeared first on Habfürdő.

]]>

Időzítő – Mi ez?

The post Időzítő appeared first on Habfürdő.

]]>
http://www.habfurdo.com/idozito/feed/ 0 6768
Amit a gyászról tanultam magamtól http://www.habfurdo.com/amit-a-gyaszrol-tanultam-magamtol/ http://www.habfurdo.com/amit-a-gyaszrol-tanultam-magamtol/#comments Tue, 12 Jun 2018 15:37:32 +0000 http://www.habfurdo.com/?p=6749 Ma négy éve, hogy nincs velünk a Férjem édesapja. Nem mintha számítana, hogy ma vagy nem ma… a tényeken semmi sem változtat sajnos. Azonban ennek kapcsán eljött az ideje, hogy megírjam amit a gyászról tanultam az elmúlt időszakban. Mert tanultam. Mert talán nekem is segít… lehet, hogy most erre a posztra nekem van a legnagyobb […]

The post Amit a gyászról tanultam magamtól appeared first on Habfürdő.

]]>

Ma négy éve, hogy nincs velünk a Férjem édesapja.

Nem mintha számítana, hogy ma vagy nem ma… a tényeken semmi sem változtat sajnos.
Azonban ennek kapcsán eljött az ideje, hogy megírjam amit a gyászról tanultam az elmúlt időszakban. Mert tanultam. Mert talán nekem is segít… lehet, hogy most erre a posztra nekem van a legnagyobb szükségem.
Az elmúlt időszak egyébként sem volt könnyű, de azon dolgok nélkül amik történtek se lett volna az… De kezdem az elején.

Amikor apósom beteg lett, és a betegség olyan gyorsan elvitte, hogy már a diagnózist sem tudtuk megvárni. Én mégis az utolsó pillanatig hittem, hogy minden rendbe fog jönni. Javíthatatlan idealista vagyok, s talán ez jól is van így… az viszont ahogyan az egészet “kezeltem”, most már látom, nem volt jól. Nem gondolom, hogy van “helyes gyász” és “helytelen gyász”. Az ember megéli a dolgokat ahogyan erejéből kitelik, ahogyan akkor jónak látja.
Én akkor valahogy úgy kezeltem – legalábbis a felszínen mindenképpen –  mintha ez cseppet sem kellene változtasson semmin. Mintha minden rendben lenne így. Mert azt mondtam magamnak, miért sírnék mindenkinek? Minek panaszkodnék. Nem én vagyok az első ember akinek meghalt valakije, ez az élet rendje, menjünk tovább. Néha sírtam, általában véve nyilván szomorú voltam, de nem engedtem meg magamnak, hogy igazán gyászoljak, hogy bárkinek “panaszkodjak”. Nem is a panasz a jó szó… de most nem találok másikat. Aztán szépen haladt előre az Idő, aki szokásához híven gyógyítgatta, gyógyítgatja a be nem gyógyítható sebeket.
Most így utólag nagyon haragszom magamra. Ugyanis ráébredtem egy összefüggésre az életemben, amit elkerülhettem volna, ha nem építem fel a saját falaim.
Már három éve élem meg azt, hogy március – április környékén elkezdek levert lenni, május-júniust önmagammal lévő harcban töltöm, néha nagyon szomorú gondolatokkal – amiből sokszor van, hogy a környezetem semmit nem is lát –   majd a nyár végére összeszedem magam, és jönnek a “HAB”-osabb napok, amikor adni is tudok a környezetemnek, nem csak elvenni. Azért tudom ennyire ezt a ciklikusságot, mert vannak olyan pillanatai az életemnek, amikről tudom, hogy mikor voltak. Például van egy emlékezetes ibolyaszedés, amikor tudom, hogy mit éreztem, de futni is egy ilyen májusi nehéz időszakban kezdtem… Őszintén szólva kezd kicsit elegem lenni saját magamból ebben a tekintetben, és szeretném ha ez többet nem így lenne. Hiszen olyan csodálatos a tavasz és a nyár is. Élvezni szeretném! Éppen ezért gondolkoztam nagyon sokat az elmúlt időszakban… és egyszer csak arcul csapott a felismerés… március-áprilisban derült ki, hogy beteg… májusban szinte minden nap a kórházban voltunk… és aztán június 12-én elvesztettük. Szóval van ebben valami nagyon furcsa összefüggés, már-már spirituális, és nem mehetek el mellette szó nélkül… Nem engedtem meg magamnak, hogy úgy igazán kiboruljak, hogy úgy igazán meggyászoljam. Mert hát “ez az élet rendje”. Ezért aztán gyászol a lelkem évről évre, én meg csak álltam és állok, hogy mégis mi a bajom? Hát most azt hiszem megértettem.
Így aztán most igenis megengedem magamnak, hogy szomorú legyek. Hogy kicsit igazságtalannak tartsam az egészet. Hogy dühös legyek. Hogy sírjak. És sírok nem csak miatta, hanem azok miatt is akiket az elmúlt 2 hétben elvesztettem. Akkor is, ha nem én vagyok a legérintettebb egyik történetben sem. Sőt, én éppen csak a harmadik, negyedik körben vagyok érintett. De attól még igenis fájnak. És igenis fel kell ismernem, hogy jogom van szomorúnak lenni, mert attól még, hogy ez az élet rendje, attól még igenis fájdalmas az élet, és jogunk van néha kiborulni, sírni és vitatkozni Istennel. Akkor is, ha hiszem, hogy ő tudja az okot…
Mindenki úgy éli meg egy szerettei elveszítését, ahogyan az neki a legjobb. Én például nem szeretek temetőbe járni. Számomra ott nincs senki, sokkal inkább a lelkemben őrzöm őket… így bár egyesek azt gondolhatják, hogy érzéketlenség, hogy nem járok ki, nem erről van szó. Pusztán nekem az nem hoz megnyugvást, de teljesen megértem, akinek ez hozza azt. Szóval csak azt szeretném ezzel az egésszel mondani, hogy mindenkinek joga van a saját gyászához… de ha egy mód van rá, nem szabad bemagyarázni magunknak, hogy másoknak is volt már rossz, és nincs miért szomorkodni, meg hogy különben se sajnáljon minket senki. Mert igenis van miért szomorúnak lenni ilyenkor! Mert az élet már nem lesz ugyan olyan. Mert már nem fogja senki megtanítani a férjemnek, hogy hogy kell olyan igazi slambucot főzni. Mert már senki nem fog cukkolni, hogy “vágjam fejbe, ha bolondokat beszél”… mert már nem lesz ugyan olyan az élet. És szabad most sírnom, ahogyan írom ezeket a sorokat. Szabad szomorkodni. Igen, el kell fogadni, és tovább kell menni, és szabad még nevetni és boldognak lenni…  de csak azért mert más is szenvedett már, a mi bánatunk nem lesz kisebb, így meg kell adni neki a teret amikor itt az ideje. Különben máshol talál meg minket, mert a bánat is az élet rendje.
Ma készítettem egy gyöngykarkötőt ajándékba. Abszolút semmi köze az itt leírtakhoz… viszont ahogy fűztem a kis fekete gyöngyöket egymás után, a damil kiesett a kezemből, és szétszóródott az egész. Újra kezdtem… és megint megtörtént, éppen mielőtt összekötöttem volna. Megengedtem magamnak, hogy bosszankodjak… de aztán újra kezdtem, és mikor megint kicsúszott a kezemből megint újra kezdtem…  valahogy ilyen az élet is. Fűzzük a gyöngyeinket egymás után, néha kicsúszik a kezünkből, néha hibát vétünk a sorban. Néha kijavíthatjuk, máskor viszont nyoma marad, s néha ha kiesik a kezünkből meg kell állni és szomorkodni, dühösnek lenni, toporzékolni miatta. Attól még az a gyöngysor a miénk lesz, s hiszem, hogy az a boldog ember, aki újra és újra nekifogva állhatatosan végigfűzi a gyöngyeit, de megéli a gyöngysora hibáit is.
Szeretettel:
Réka

The post Amit a gyászról tanultam magamtól appeared first on Habfürdő.

]]>
http://www.habfurdo.com/amit-a-gyaszrol-tanultam-magamtol/feed/ 4 6749
#megosztó / Gondolataim a Választásról http://www.habfurdo.com/megoszto-gondolataim-a-valasztasrol/ http://www.habfurdo.com/megoszto-gondolataim-a-valasztasrol/#comments Fri, 27 Apr 2018 09:40:20 +0000 http://www.habfurdo.com/?p=6741 Annyi indulat kavargott a levegőben az elmúlt hetekben, hogy néha fájt egy nagy levegőt venni, mert mérgező volt. Már csitultak a kedélyek, s én is vártam kicsit, hogy átgondoltabban írjam meg a gondolataim. Lehet, hogy újabb indulatokat kavar, bár nem ez a célom, s bízom benne nem is lesz így… de mivel foglalkoztatott és most […]

The post #megosztó / Gondolataim a Választásról appeared first on Habfürdő.

]]>

Annyi indulat kavargott a levegőben az elmúlt hetekben, hogy néha fájt egy nagy levegőt venni, mert mérgező volt. Már csitultak a kedélyek, s én is vártam kicsit, hogy átgondoltabban írjam meg a gondolataim. Lehet, hogy újabb indulatokat kavar, bár nem ez a célom, s bízom benne nem is lesz így… de mivel foglalkoztatott és most is foglalkoztat a dolog, arra jutottam, hogy megírom.

Soha nem politizáltam a Habfürdőn, és nem is fogok. Szavaztam én is, de azt gondolom, hogy itt és most nem fontos, hogy hogyan… a gondolataim a Választások miatt keletkeztek, de nem a Választásokról fog szólni… vagyis de. A választás lehetőségéről.

Hogy milyen életet választunk mi magunknak. Hogy milyen gondolatokat választunk magunknak. Hogy milyen szavakat választunk, amiket kimondunk. Hogy milyen tetteket választunk.

Nem tetszik ami – legfőképpen a közösségi médiában – a választások után rám ömlött. Mondhatnám, hogy kéretlenül, de én léptem be a felületre, ahol sejtettem, hogy mi vár majd… aztán úgy döntöttem ki is lépek gyorsan, mert nincs szükségem rá. Azóta sem telepítettem vissza még a Facebook alkalmazást a telefonomra.

Nem tudok szebb szóval fogalmazni, mint az, hogy gusztustalan, ahogy az emberek elkezdték egymást szidni amiatt ahogyan a másik gondolkozik. Legyen szó akármelyik oldalról, oda-vissza, párttól függetlenül, tőlük függve. Szomorúvá tett, ahogy ismeretlenül kategorizálták be egymást az emberek, ide nem illő szavakkal. Szomorú vagyok, mert nem ez lesz az ami előre viszi az országunkat. Sőt, inkább csak hátra.

Tudom, a közösségi média komment sávjai mindig is tele voltak ilyen jellegű romboló betűhalmazokkal, így ez nem volt újdonság… de most valahogy mégis szembetűnőbben túl sok helyről jött, és fájt nekem.

Soha nem értettem, hogy miért jó módszer az, hogyha történik valami, ami nekünk nem tetszik, akkor ahelyett, hogy a helyzetből a lehető legjobbat próbálnánk meg kihozni, inkább az az első lépés, hogy megkeressük, hogy ki a hibás és jól a földbe döngöljük, hogy lehetőleg még a kis ujja körme se látszódjon ki a föld alól.

Lehet, hogy nem Magyarország a legjobb hely a világon – bár nekem egyébiránt (Erdély mellett) a legjobb hely, mert ez a hazám – de azt gondolom, hogy hálásak lehetünk annak, amilyen.

Hogy ne menjek messzire… én már nem tudom milyen volt, amikor a szüleim engem ölbe véve, mert egy éves se voltam, sorban álltak egy kocka vajért, és hosszú órákat vártak… majd becsukták előttünk az ajtót, mondván elfogyott, és nem volt mit enni. Most hazafelé, megállhatok a boltban és vehetek magamnak, ha szeretnék… meg narancsot és csokit is.

Hála Istennek fogalmam sincsen, hogy milyen azon országok polgárainak, ahol az utcán sétálva bármikor lelőhetik őket. Beülhetek egy kávézóba, és megnézhetem a kütyümön, hogy milyen elborzasztó képeket csinált egy fotós, aki látta ezt. És együtt érezhetek, de szerencsére fogalmam sincsen milyen ez valójában.

Szerencsére elképzelni sem tudom, hogy milyen ha nőként semmi és senki vagyok, akit bármikor megerőszakolhatnak és egy szava sem lehet. Mert megélhetem azt, hogy a férjem csillogó szemekkel néz rám, vagy hajlandó hangos vitába menni velem, ha nem ért egyet. A szavunk pedig ugyan annyit ér, mert jogom van, hogy ugyan annyit érjen.

Szóval nagyon meglepődtem, mikor azt olvastam sokaktól, hogy micsoda “tragédia” a választási eredmény. Számomra a tragédia egészen mást jelent, és a világban ezer meg egy tragédia van, ami mellett szó nélkül elsétál a mai “privilegizált nyugati internetező ember”, ahogy egyszer egy barátnőm jellemzett minket.

Ha azt mondja valaki, hogy “nem tetszik nekem, hogy…” vagy, hogy ” Sokkal jobb lett volna, ha…” és mellette ész érvek, jobb megoldások sora lett volna, talán eszembe sem jut ilyesmiről írni itt. De sajnos nem ez volt a jellemző, és ez elgondolkodtatott. Nagyon kényelmes és boldog életünk van, ha számunkra ez a tragédia… és akkor ennek örülnöm is kellene. Csak valahogy mégsem örülök, mert amíg az egymás megalázása az első lépés, addig nem fog változni semmi.

Lehet, hogy a következő gondolataim túl idealisták, vagy unalmas frázisok… de én hiszem, hogy igazak.

Soha, semmire nem megoldás az, hogy másokat okolunk az életünk alakulásáért. Igen vannak helyzetek, amikor valaki más a felelős azért ami velünk történik. Azonban az már a mi felelősségünk, hogy elbújunk egy sarokba és mantrázzuk magunknak és másnak, hogy Ő tehet róla, az ő hibája, vagy dolgozunk azon, hogy felálljunk, és úgy éljük az életünket tovább, hogy a helyzetünkből a legjobbat hozzuk ki. Mert az élet nem fekete-fehér, hanem szerencsére nagyon színes, és érdemes minden színét meglátni. Tegyünk saját magunkért, mert a mi életünkért mi vagyunk a felelősek. Forduljunk szeretettel és megértéssel a másik felé, nézzük meg az ő nézőpontjukat is, és ne ítélkezzünk, ne dobálózzunk dühös és romboló szavakkal. A problémáknak ne az okozóját keressük, hanem az okát, hogy tenni tudjunk azért, hogy az megszűnjön. Hiszem, hogyha egyre többen elkezdenek eszerint élni, akkor lehet egy jobb világ, mert tovább gyűrűzik a jó. Lassabban, és nehezebben mint a rossz, de stabilabban és építően.

Az életünkben nagyon sok minden nem azon múlik, hogy mi történik, hanem azon, hogy mi hogyan tekintünk rá. Az anyagi helyzetemre – hogy a saját életem egyik problémáját ragadjam ki – tekinthetek úgy, hogy nem túl jó, mert majdnem az egész fizetésem a banké… de tekinthetek úgy is, hogy dolgozom azon, hogy ez ne így legyen, és az utam odáig építi a rugalmasságom, a problémamegoldó készségem és engem is. Ha nem így történne, ha csak úgy az ölembe hullanának a dolgok amiket szeretnék, akkor nem lenne lehetőségem a fejlődésre ilyen téren. Bizonyára könnyebb lenne az életem bizonyos frontokon, de máshol valószínűleg nem. Ráadásul messze nem ez a legfontosabb dolog az életemben.

Nem tudom érthető-e amit el szerettem volna mondani. Nem tudom el tudtam-e most eléggé mondani amit akartam. De azt tudom, hogy én a mások hibáztatása, az egymás megalázása, a panaszkodás és az “minden rossz az életben” elve helyett a hálát és a Boldogságot Választom, mert a saját életemért én vagyok a felelős.

The post #megosztó / Gondolataim a Választásról appeared first on Habfürdő.

]]>
http://www.habfurdo.com/megoszto-gondolataim-a-valasztasrol/feed/ 4 6741