Csajos délután eredménye

2014. 07. 22. No Comments

Amikor a Pirosruhás lányról szóló bejegyzést írtam, még nem tudtam, hogy hamarosan alkalmam is lesz őt lefényképezni. :)

 

Enikővel a barátságunk nem olyan régi, mégis hihetetlenül boldog vagyok, hogy ismerem.  Nem teljesen emlékszem az első találkozásunk pontos okára, azonban arra nagyon jól emlékszem, hogy már akkor megjegyeztem magamban, hogy mennyire csinosan öltözködik. Erről a véleményem a későbbiekben sem változott, sőt minden találkozásunk alkalmával újra és újra meggyőződhettem arról, hogy mennyire nőies és stílusos és főleg, hogy mennyi klassz ruhája van. :)

Egyik alkalommal mikor a férjemmel sétáltunk a főutcán és én szokásomhoz híven az embereket nézegettem, elemeztem magamban a viselkedésüket, a ruházatukat, kiszúrtam egy lányt, aki nekem háttal állt és majdnem hangosan meg is jegyeztem a férjemnek, hogy mennyire csinos, mikor rájöttem, hogy Enikő az. Nem sokkal később már egy pubban ücsörögtünk, néhányan sört, ő bort kortyolgatva és vidáman beszélgettünk mindenféléről. Nem tudom hogyan is került szóba, de az bizonyos, hogy több üres pohár is volt már az asztalon (no nem kell megijedni, nem olyan rémesen sok :) ) de valahogy ott lyukadtunk ki, hogy felajánlottam Enkiőnek, hogy én szívesen csinálnék róla néhány képet, ha van kedve hozzá. Volt. :)

Decemberben még nyertem egy gyorstalpaló sminktanfolyamot is, ami igen jól jött, mert igazán analfabéta voltam a sminkekhez. Most már csak an-béta vagyok, mert valóban nagyon gyorstalpaló volt, és egyébként sem vagyok egy kozmetikus tehetség. Viszont ha már fotózunk, ha már “tanultam a sminkelést”, és ha már Enikő is volt olyan bátor, akkor csaptunk egy csajos délutánt és kisminkeltem utána pedig megcsináltuk a képeket.  Rengeteget kell még tanulnom fotózás terén, ez látszik a képeken, de nem is várta tőlem senki, hogy katalógusfotók készüljenek. Egyszerűen csak szerettem volna megmutatni Enikőnek, hogy mennyire gyönyörű – ha netán eddig nem tudta volna! :) Remélem sikerült.

m4

m5

m6

m7

Készült egy virágkoszorú is, amit egyszerűen imádtunk mindketten! Annyira feldobta az egész összhatást, és imádtam a kis rózsaszín ruha csipke berakását is, amit hozzá választottunk. A smink is adta magát, hogy  természetesebb színeket használjunk. Nekem nagyon tetszenek ezek a képek is, persze látom azt is, hogy hol vétettem hibát. De nem baj! :) Annyira jól éreztük magunkat közben!

m1

m3

m8

m2

 

No Comments

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Rólam

Nő. Feleség. Kislány. Nővér. Húg. Barátnő. Kolléga. Kézműves. Modell. Fotós. Blogger. Én.  Én vagyok, és: Őszintén?! Szeretek én lenni... néha nem, de talán ez nem baj, ilyen vagyok, talán ilyen vagy Te is... Olvass tovább

INSTAHAB

Legnépszerűbb Bejegyzések

Címkék

×