Így futok én

Nemrég arról olvashattatok, hogy hogyan fut egy profi. Most arról fogok írni, hogy hogyan fut egy kezdő, azaz én.

Bár mint hobbi, először tavaly májusban kezdtem el futni, amiről be is számoltam a Color Runról szóló írásomban. Végül nem sokkal a verseny után valami oknál fogva nem futottam többet rendszeresen, csak hébe-hóba…egyszer esőben. Egészen idén májusig. Nem tudom mi volt az oka, de nem is fontos, mert idén még nagyobb lelkesedéssel kezdtem újra. Vagyis kezdtem volna, ha nem szúr meg a rózsa. A gipszes hetek alatt éreztem igazán, hogy mennyire szükségem van rá.  Ilyen vicces az emberi természet. Amíg nem volt bajom, csak úgy éppen-hogy gondoltam rá, hogy futni kellene… mikor nem lehetett, már Akartam. De talán éppen ez az ami hozzásegített ahhoz, amilyen most a viszonyom a futáshoz… Ahogy mondani szokták, el kell veszíteni valamit, hogy tudjuk milyen fontos. Bolond az ember….

Nah de vissza a futásra. Július eleje óta tértem vissza hozzá, és a lelkesedésem töretlen. Ahogy Dóri mondta az interjúban: “Egy másik ember tér haza futás után”, és éppen ebben rejlik számomra a futás öröme.

Ha bármilyen platformon – de leginkább Instagramon  – követtek, lehetetlen, hogy ne tudjátok, hogy tó mellett lakunk. Vagyis sajnos nem közvetlenül mellette, de nem baj. Általában ott szoktam futni, s ez hatalmas szabadságot ad számomra. Az út a tópartig szántóföldek mellett, patakparton vezet, át egy kedves kis hídon… minden részletét szeretem, s ennek okát talán a mellékelt képek meg is mutatják.  Szeretem a természet illatát, a szél simogatását, a naplementét. Merthogy általában akkor megyek futni, és csodálatosnak tartom minden egyes alkalommal. Néha már magamat is megmosolyogtatom mennyire rá tudok csodálkozni újra és újra.

Az, hogy a természetben futok, nekem sokat hozzátesz az élményhez. Az egyik legcsodálatosabb emlékem, mikor egyszer tőlem nem messze kiugrott egy őzike az ösvényre, s egy darabig “együtt futottunk”… vagyis loholtam utána, hogy jobban megnézhessem, de ő hamarosan bevetette magát a bokorba és elbújt. Leírhatatlan amit abban a pár másodpercben éreztem. S ha nem is mindennaposak az ilyen csodák, azért a természet minden alkalommal megajándékoz valamivel.

Eleinte a Couch To 5K alkalmazással futottam, aminek az edzésterve egészen jól bejött, bátran merem ajánlani. Futás és gyors séta váltogatását javasolja, különböző időintervallumokkal, egyre inkább a futásra edzve, 9 héten át. Ugyan abbahagytam a használatát anélkül, hogy végigcsináltam volna, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne hasznos. Valamikor az edzésterv 5. hetén, sikerült egyszer 5 kilométert teljesítenem, mivel miután az alkalmazással lejárt az edzés, még éreztem magamban energiát, és tovább futottam. Onnan pedig beakadt nálam valami, és már nem elégedtem meg az edzéstervvel, hiszen tudtam, hogy képes vagyok többre is. Ellenben nagyon örülök, hogy ezzel kezdtem, mert szerintem sokan ott “rontják” el a futást, hogy egyből sokat akarnak, az nem sikerül, ez kudarcélményt okoz, ezért inkább nem is futnak. Szóval ha most kezdenéd, bátran ajánlom az alkalmazást, ami ugyan fizetős, de nem túl drága. Ha mégse akarnál fizetni érte, akkor van ingyenes verziója is, de szerintem az nem olyan jó.

A szerelésemet tekintve nem igazán bonyolítom túl a dolgot. A cipőm egy Nike, amit leárazáson vettünk, hogy több mint egy évet várjon dobozba zárva a sorára, és a sarára. :) Merthogy kap belőle bőven, de szeretem, mert nagyon könnyen le lehet tisztítani, ami nem egy utolsó szempont, főleg ha eső után (ben) megyek futni. Sajnos azt nem sikerült kiderítenem, hogy terepre vagy futópadra tervezték-e eredetileg, de egyelőre nincs rá panaszom. Azért amikor futócipőt vesztek, ti legyetek okosabbak mint én, és a nektek jobban tetsző futási terepnek megfelelő cipőt válasszátok ki, mert ahogy azt annyi futással foglalkozó portálon leírják, a cipő az egyik legfontosabb kérdés.

A ruháim nem márkások, bár igazság szerint mostanában álmodoztam kicsit arról, hogy veszek valami speciálisan futós ruházatot, de egyenlőre megteszi az ami van: mindig az éppen kezembe akadó sportmelltartó, egy póló és egy leggings a Lidlből.

Mivel mint olyan sokan, én is szeretek zenét hallgatni futás közben, ezért a fülhallgató, valamint a telefon – és egyebek – tárolására alkalmas táska is hű társaim. Nálam nagyon fontos szempont volt, hogy ne zárja ki teljesen a külvilágot a zene. Egyrészt szeretem hallani a természetet is, másrészt pedig fontosnak tartom, hogy érzékeljem a környezet történéseit, mert balesetveszélyesnek találom, ha nem halljuk a körülöttünk lévő hangokat. Persze ez nem így van, ha a futópadot választjuk, ott előnyösebb tud lenni ha nem szűrődnek be más zajok. Mivel még nem tudom, hogy télen és hidegben hogyan fogok futni, és nem kizárt, hogy egy termet választok, nagyon örülök a myme fülhallgatóm tulajdonságainak, ami  a fülemen marad, csináljak bármit. Akár teljesen be is tudnám dugni vele a fülemet, viszont amíg erre nincs szükség, addig is szeretem benne, hogy kényelmes anélkül is. A telefont is fel tudom venni vele, ami nálam különösen nagy pluszt jelent, mivel Murphy törvénye szerint előszeretettel hívnak futás közben az emberek :).

Hogy mit hallgatok, az stílusában nagyon változó, mert általában véletlenszerű lejátszásra van állítva a zene, a telefonomon meg  rengetegféle stílus megtalálható. Kiválogattam néhány számomra kedvesebb számot, és csináltam belőle egy lejátszási listát most nektek, de mivel úgy válogattam, hogy mit szeretek inkább az elején, és mit a végén hallgatni, ezért szerintem megcsinálom most már a telefonomra is ezt egy mappába. Némi képet kaphattok kaotikus ízlésvilágomról, bár azért közel sem teljes így sem.

Viszont mivel már több mint egy éve nem frissítettem – szinte – a telefonomon lévő számok listáját, ezért szeretnék kérni tőletek egy kis segítséget, hogy milyen számokra jó és érdemes futni. Kérlek titeket, ha vannak kedvenceitek írjátok meg!

Szintén myme az övtáska amit használok, aminek különleges tulajdonsága, hogy amíg üres, rendkívül kevés helyet foglal. Hogy barátnőmet idézzem eme Instán megjelent posztom után: “Az ott mi az a vonalzó?” :)

Nos, az a vonalzó az övtáskám, amibe igazából akár egy fél literes vizet is magammal tudnék vinni, a telefonon és a kulcsomon kívül. Amikor az ominózus “vonalzós” kép készült, egy kisebb törölközőt is sikerült beletennem, így futás után a tóban is megmártózhattam, ami nagyszerű levezetésnek bizonyult a kicsit több mint hat kilométer után.

Az a hat, az már kicsivel több volt mint a korábbi ötök, és örültem is neki nagyon. Jelenleg azonban azt élvezem leginkább a futásban, hogy szabadságot hagytam benne magamnak, és nincsenek elvárásaim és megfelelési kényszerem vele kapcsolatban – ellentétben sajnos az életem néhány más területével, ami nagyban megnehezíti az életet, és elég stresszes is. Azonban ennek a stressznek a levezetésére számomra nagyon is bevált a futás.

Éppen amiatt, hogy ez a remek “eszköz” ne okozzon rossz érzéseket, nincs megszokott napja se a futásomnak. Amikor van időm rá, amikor van kedvem hozzá, vagy amikor a lelkemnek úgy érzem jót tenne, akkor megyek.

Mostanában úgy indok el, hogy szeretném ha az 5 kilométer meglenne, de ha valami miatt nem esik jól, nem erőltetem… ha viszont azt érzem megy tovább is, megyek tovább. Már megfigyeltem a ritmusomat is… a második kilométerig eljutni fáj, utána jobb, de a negyediknél megint elfáradok, viszont négy és félnél érzem ha van még bennem erő, sőt ilyenkor szokott az esetleges új  kis-cél kialakulni a fejemben – akkor most fussunk hazáig, az még plusz 2 km. De egyenlőre ez még ritkább.  Boldog vagyok az ötnek, és most élvezem a szabadságát. Majd tudni fogom mikor jön el az ideje, hogy kitűzzem a 10 K-t a céltáblámra, és hiszem, hogy eljön majd az a pillanat.

És te hogy futsz?

A képeket Nagyon köszönöm a Férjemnek, akinek a türelme hozzám rendületlen!

A poszt termék szponzorációt tartalmaz, de a véleményem soha nem szponzorált.