Ha maradnék…

2015. 05. 15. 8 hozzászólás

 

Nagyjából két hete, a #mayprilphotochallenge 14. napjának a témája “egy könyv vagy film amit szeretsz” volt, így én az alábbi képet töltöttem fel… éppen orgona szenvedélyben tobzódva. :D

Többen kérdeztétek, hogy mi a véleményem, hogy melyik jobb, a könyv vagy a film, így gondoltam most, hogy elolvastam (nagyjából 1,5 hete) leírom itt a blogon, hogy hogy is látom. Mégiscsak több lehetőségem van itt kifejteni a véleményem, mint Instagrammon.

Az utóbbi időben nagyon sok könyv kerül a mozivászonra (és nem úgy értem, hogy ráteszik :) ), amit én nem is bánok. (A forgatókönyvírók lehet kissé frusztráltabbak emiatt, mármint, hogy nincs egyetlen épkézláb saját ötletük sem, de hát nincsújanapalatt vagy mi. ) Én  nagyon szeretem a filmeket, és olvasni talán még annál is jobban szeretek, így egy-egy történetet megkaphatok kétszeresen is. Így jó esetben jut nekem egy dupla élmény.

Tényleg csak jobb esetben, azaz olyankor amikor mindkét produktum azt nyújtja amit el lehet várni tőle. Többnyire a filmek szoktak csalódást okozni, főleg ha a könyvért igazán rajongok. Így jártam például az Útvesztővel, aminek a filmes változatára igazán haragszom – nem csak azért mert az egészet átvariálták, hanem azért is, mert spoilereztek a film végén a második könyvvel kapcsolatban.. HÁT MICSODA DOLOG EZ!!… hm… most nem az Útvesztővel kapcsolatos élményeimre vagytok kíváncsiak? :D … bocsánat.

Szóval…általában sokkal jobban szeretem, ha először elolvashatom a könyvet, elképzelhetem a szereplőit, és nincs egy mások által „rám erőltetett” kész látványcsomag. Egyébként is jobb olvasni, mert én azon átlagos olvasók közé tartozom, akik érdeklődve várják a történet végét, és az események alatt élvezettel izgulnak egy-egy szereplő sorsáért és azért, hogy hogyan is alakul a történet. Tehát a könyv esetében az élmény nem korlátozódik 1,5 – 2 órára, hanem van, hogy 3 napig is eltart (ha van időm olvasni… ha nincs akkor van, hogy 2 hét is).

A Ha maradnék esetében azonban fordítva történt. Először rabul ejtett a mozivásznon, s csak jóval később jutottam el oda, hogy el is olvassam Gayle Forman nagyszerű könyvét. Mivel már a könyv elolvasása előtt felmerült a kérdés, hogy vajon melyik a jó sorrend, hogy érdemes-e elolvasni, vagy inkább csak megnézni, ezért jobban figyeltem mint szoktam. Miközben írok nektek, a film zenéjét hallgatom, ha gondoljátok kapcsoljátok be olvasáshoz is, ide kattintva.

Azoknak akik esetleg nem tudnák, hogy miről szól a történet, megpróbálom leírni röviden (Először a fülszöveget akartam idemásolni, de az nem annyira tetszett… na nem mintha jobbat tudnék írni, csak… nem tudom… azok nem az én szavaim. :) )

Mia 17 éves, tehetséges csellista, és ezzel kissé fekete bárány a környezetében, mivel körülötte mindenki rockzenész – az öccse dobol, a szülei egy régi, helyi rockbanda sztárjai, a barátja pedig egy feltörekvő banda frontembere – ennek ellenére, a benne lévő rengeteg kérdéssel és megfelelni akarással együtt, teljes és boldog az élete. A könyv egy egészen hétköznapi – hétköznapian tökéletes – reggellel indul, hogy aztán egy szörnyű autóbaleset mindent összezúzzon. Mia, mintegy szellemként a testén kívül ragad, ráébred, hogy a szülei meghaltak, az öccséről pedig csak azt tudja, hogy kórházba viszik, de még csak nem is ugyan abba mint ahova őt. Bekíséri saját magát a kórházba, ahol a kómában fekvő teste mellett kell meghoznia a döntést: marad-e. Ahogy halad előre a történet, úgy ismerjük meg Mia életének részleteit és annak szereplőit, úgy bontakozik ki előttünk minden apró részlet…

A filmben a kedvenc jelenetem amikor Mia a Juliardra felvételizik, és csellón eljátssza a felvételi darabjait… az egyszerűen gyönyörű. Engem ott vett meg magának igazán a film. A könyvben ez a jelenet nem igazán van kibontva, és ezt kissé csalódásként éltem meg. Azonban a könyvet elolvasva, sokkal nagyobb a kérdés, hogy felébredjen-e a kómából. A filmben egyértelmű igent tudtam adni a magam válaszaként. A könyvben, talán amiatt, hogy a viszonyok jobban ki vannak bontva, a döntés súlyának nehézségei is hangsúlyosabbak. A könyvet olvasva érthetőbb annak a lehetősége, hogy nemet mondjon Mia az életre.

Egyetlen eleme nem tetszik nekem a történetnek – de tökéletesen értem miért ehhez a “cselhez” fordult az írónő – méghozzá az, hogy a szerelmi szálban már megint az unalmas “ó én milyen átlagos és szürke lány vagyok, és ó a fiú mennyire menő, és neki mégis én kellek, milyen hihetetlen” sablont kapjuk. Persze, tudom miért van ez, valahogy szeretjük ezeket a szerelmi történeteket, mert azt sugallják, hogy nem baj ha átlagosak vagyunk, és szürkék, mert a herceg akkor is eljön. Csak… ahhh… na értitek…. nem kívánok utalni olyan történetekre, melyek nem érdemlik, hogy egy oldalon szerepeljenek a Ha maradnék – kal.

Persze közben Mia cseppet sem átlagos – illetve pont annyira nem átlagos, mint ahogy te vagy én sem vagyunk azok – , csupán pont azokkal a kérdésekkel néz szembe, mint amikkel az ember egyébként nap mint nap küzd az életében. Elég vagyok? Jó vagyok? Megfelelek?

Azt hiszem azért tud annyira megkapó lenni a történet, mert annyira hétköznapi az egész – igen, úgy is, hogy közben az élet-halál között lévő lány ott sétál…

Vissza az eredeti kérdéskörhöz. A  film vagy  a könyv?

Míg a filmben többször is kicsordult a könnyem – hiszen érzelmek vizuális kivetülésének hadserege ellen, csodás zenével és gyönyörű színvilággal támogatva esélye sem volt az én érzékeny lelkemnek – , addig a könyv valahogy nem igazán hagyja ezt… minden szívszorító érzés mögött, amikor már-már épp facsarodna a lelkem,  valahogyan ott lapul a kis vidámság, az élet szépségéről, és arról, hogy mennyire gyönyörű tud lenni az, minden nyűgjével és bajával együtt. Hogy mennyire hinni kell a boldogságban (hogy hű maradjak önmagamhoz :) ).

Az  az igazság, hogy akárhogy akartam, egyszerűen nem tudok döntést hozni, hogy hogyan érdemes beadagolni a történetet, hogy a filmet érdemesebb-e megnézni, vagy a könyvet jobb elolvasni. Akármennyire is könyv párti vagyok, és akármennyire is azt szeretném mondani, hogy hogyha csak az egyik, akkor az a könyv legyen, jelen esetben – talán könyv-film párhuzam kérdéskör esetében először – azt kell mondanom, hogy a könyv számomra nem elég kerek a film nélkül. Annyira gyönyörűen vászonra vitték szerintem, hogy kár lenne kihagyni… és annyira magával ragadóan és közben hétköznapi egyszerűséggel megírt a könyv hogy minenképpen érdemes elolvasni. Hogy melyiket először? Nekem tökéletes volt a film-könyv sorrend most kivételesen, de hiszem, hogy fordítva is működik.

Akárhogy is, az minden esetre biztos, hogy szerintem egy kedves, megkapó, szívszorító, vidám és elgondolkodtató történetben találjuk magunkat általa, amit csak ajánlani tudok.

8 hozzászólás

  • Suz'n 2015. 05. 15. at 19:03

    Drágám, nekem most a szóbelire kéne tanulnom, illetve pótolnom a blogírási hiányosságaimat.
    Erre jössz Te…
    És ajánlasz egy könyvet, amit el akarok olvasni MOST AZONNAL?!

    • Reka 2015. 05. 15. at 19:20

      Várhatsz is vele :D A várakozásnak is van egy szuper élményrésze. :D
      Egyébként pedig: Igen. :D Ajánlok!

  • Andreina 2015. 05. 18. at 08:38

    Jó volt elolvasni a véleményedet. :) Én akkor előbb olvasok, aztán nézek. :D Ha végeztem írok, hogy miként hatott rám (én is nagyon érzékeny lelkű vagyok) :)

    • Reka 2015. 05. 18. at 12:06

      Nagyon várom a véleményed!!!!

  • Névtelen 2015. 07. 03. at 11:41

    3 nap alatt végeztem a könyvvel, nem gondoltam amikor belekezdtem, hogy nem fogom tudni letenni.
    Olvastam a reggel és délután a metrón, otthon és a munkahelyen is.
    Döntést én sem tudnék hozni , hogy a film vagy a könyv, ez határozottan olyan mű, ami mindkét kategóriában tökéletesen megállja a helyét. ( Ami ritka mert az egyikben a legtöbbször tutira csalódni szoktunk)

    Viszont a sírós részekkel nem értek egyet, engem a könyv is megríkatott, ugyanakkor valóban úgy ahogy te írtad, hogy azonnal kapsz is valami megnyugtató és boldog gondolatot, amitől úgy gondolod nem szabad sírnod.

    Hasonló könyvet olvastam nemrégiben – Dorothy Koomson: My Best Friend’s Girl – hasonló érzéseket váltott ki belőlem , ugyanazon az oldalon képes megsiratni és megnevettetni.

    • Reka 2015. 07. 08. at 13:38

      Hú, akkor ezt a My Best Frien’s Girlt elolvasom!!!
      Köszönöm a hozzászólást, nagyon örülök, hogy írtál! Nem is kell mindennel egyetérteni :D
      Igen, szerintem is ez egy jól sikerült könyv-film páros!

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

    Rólam

    Nő. Feleség. Kislány. Nővér. Húg. Barátnő. Kolléga. Kézműves. Modell. Fotós. Blogger. Én.  Én vagyok, és: Őszintén?! Szeretek én lenni... néha nem, de talán ez nem baj, ilyen vagyok, talán ilyen vagy Te is... Olvass tovább

    INSTAHAB

    Legnépszerűbb Bejegyzések

    Címkék

    ×