Hebrencs novellám

Már megint utolsó előttiként esett ki a kidobóban tesi órán. Hihetetlen, hogy Viki, a B-ből mindig legyőzi. A lányok zsibongnak körülötte az öltözőben, mindenki nevetgél, Vikit meg körülrajongják. Nagyon bosszantó mindig csak majdnem legjobbnak lenni. A második senkit nem érdekel. Talán ha balra fordult volna, és egy kicsit nagyobbat lép, akkor ki tudott volna térni a labda elől… hová lett a zoknija? Az előbb még itt volt! – Lányok! Nem látta valaki a zoknimat? Ilyen sötétkék, fehér pöttyökkel! – Néhányan körbenéznek, de igazából senkit nem érdekel. Mégis kit érdekelne egy zokni fele? Háromszor is körbeugrálja az immár üres öltözőt, fél lábon. Hiába, párját vesztette a sötétkék pöttyös. Sietni kell, anya mindjárt itt van érte, és előre látja, hogy ennek nem fog örülni. Csupasz lábra veszi fel a cipőjét, ami így kissé hideg. De vicces érzés, ahogy a lábujjak a cipő belsejéhez érnek!

– Szia!

– Hol voltál? Már mindenki kijött!

– Ne haragudj.

– Aggódtam. Mi volt ma?

– Semmi.

– Soha nincs semmi. Sok a lecke?

– Csak környezetből.

 

– Igen csendben vagy. Mi a baj?

– Azért jöttem ki később, mert kerestem valamit – motyogta maga elé – Elhagytam a zoknim felét.

– Elhagytad a zoknid felét?!

– Az egyik pillanatban még megvolt, a másikban meg…

– Hát ezt nem hiszem el! Egy másodikosnak lehetne már több esze! Múlthéten a vonalzó, tegnapelőtt a harmadik radír, ma meg egy fél zokni – holnap a fejedet hagyod el?!

– Az első radírt Majának adtam kölcsön, ő nem adta vissza.

– Nem érdekel, hogy hová lett a radír, a lényeg, hogy állandóan elveszíted a dolgaidat. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy ilyen hebrencs vagy. Akkor most mi van rajtad? Legalább visszavetted a torna zoknit?

Csend.

– … nem – tényleg, azt is csinálhatta volna.

Anya tényleg mérges. Pedig ő nagyon igyekszik mindenre odafigyelni. Figyel is,  de valahogy mindig történik valami. Mint amikor az iskolatáskája hamarabb ért be az iskolába, mint ő, mert otthon felejtették a nővérével. Mindketten azt hitték, hogy a másiknál van. Az iskola előtt vették észre, és szaladni kellett haza. Már hazafele tartottak a busszal, mikor meglátták apát, ahogy siet a suli felé, kezében az otthonfelejtett hátizsákkal. A sofőr bácsi meg nem akarta leengedni őket, pedig éppen a pirosnál állt mikor szóltak neki. „A szabály az szabály, nem lehet leszállni, csak a következőnél. Jelezzetek, és majd akkor kinyitom az ajtót a megállóban. De ne itt! Menjetek a második ajtóhoz, nem látjátok a kiírást? Leszállás a hátsó ajtókon”. Mire végre beért a tanterembe, a táska már ott várta a helyén.

– Mit mosolyogsz az orrod alatt?

– Semmit

Az kéne még, hogy elmondja anyának, hogy szerinte mókás volt a hamarabb beérő hátizsák. Valószínűleg anya szerint is vicces, de most biztosan nem nevetne. Még jó, hogy nem esik az eső, mert ez a cipő biztosan beázna, és kicsit így is fázik a lába. Vajon ki kell dobni otthon a fél pöttyös zoknit? Pedig szereti. Szereti a pöttyöket. Jobb lett volna inkább ma is a radírt elhagyni. Ezt most úgy sem olyan jó, mert maszatol. Igaz akkor meg a nővére morogna, mert mindig őt küldik radírt venni. De azért mégiscsak kevésbé lenne kár a maszatolósért, mint ezért a zokniért. Nemrég kapta névnapjára.

Otthon azzal kezdi anya, hogy elmondja apának, hogy a kislányuk már megint milyen szórakozott volt, bár igazából nem is csodálkozik, mert apa is az egy kicsit. Ki is megy a kertbe gyorsan, mert apa attól még, hogy tudja, hogy rá hasonlít, lehet mérges. Inkább játszik az udvaron Brúnóval, a sötétbarna vizslájukkal. Úgy féllábas zokniban, fázós lábbal. Minél később kell levenni a megmaradt felet, annál jobb. Nem szeretné, ha a kukában végezné. Brúnó türelmesen hagyja, hogy kidobóst gyakoroljon vele, lelkesen szaladgál a labda után. Legközelebb ő fog győzni a kidobóban, és Viki lesz a második.

Már sötétedik, mire bemegy a házba. Leveszi a cipőjét, majd a fél zoknit is… és ekkor veszi észre, hogy nem is hagyta el a másik felét, csak egy lábára húzott kettőt.

Szólj hozzá!