Instagram kísérlet : Egy hétig “Instalányként” posztoltam

Nem kell túl nagy kutatómunkát végezni, hogy az ember észrevegye, hogy azok a lányok, akik több tízezres követőtáborral rendelkeznek Instagramon, milyen jellegű képeket posztolnak. A legalapvetőbb közös pont az az, hogy mindegyiken ők szerepelnek, szép sminkben, szép környezetben, szép ruhában. Könnyen azt az érzetet kelti az egész, hogy tökélestes életük van, könnyű nekik. Én viszont szerettem volna kicsit a sikerük és filterük mögé nézni. 

Így aztán a fejembe vettem, hogy belevágok egy kísérletbe, melyben egy héten keresztül minden nap (vagy egyes esetekben napjában többször) posztolok magamról egy képet, szép ruhában, szép sminkben, szép környezetben.

Mielőtt folytatnám.

Az “Instalány” kifejezésben jelen posztban nincsen semmi negatív felhang, és nem is kívánok erről vitatkozni, vagy bárkit is megbántani. Egyszerűen csak nem tudok jobb szót.  Azt gondolom, hogy ahogy minden “műfajban”, úgy ebben is vannak azok akik keményen és komolyan megdolgoztak és dolgoznak nap mint nap a sikereikért, vannak, akiknek a háttere alkalmasabb volt arra, hogy most dolgozzanak a sikereikért (és ettől még nem kevesebbek), meg persze vannak azok, akikről most szót sem ejtenék, mert tudjuk. Lényeg a lényeg, hogy ne keressétek a szarkazmust a posztomban, mert nem erről szól. Tényleg csak a kíváncsiság vezérelt, plusz eszembe jutott az ötlet, és nem hagyott békén.

Szóval. Hogy mire voltam kíváncsi?

Mennyi munkát jelent ez nekem?Mit tudok kihozni belőle? Hogy reagál a közönségem? Népszerűbbek lesznek ezek a posztok? Hoz új követőket? Mennyire tetszik nekem “belülről” ez a fajta tartalomgyártás? És egy picit szerettem volna megmutatni azt is, hogy bárki tud magának Instavilágot teremteni.

Egyértelmű volt, hogy egyedül nem fog menni, így verbuváltam magamnak egy kis csapatot, akiknek nagyon hálás vagyok. Mind Gábor, mind pedig Evelin munkája komolyan benne van a dologban, és ezúton is szeretném nekik nagyon-nagyon-nagyon megköszönni. Mindkettőjüket jó szívvel ajánlom, ha fotóst vagy sminkest kerestek! A képeket tehát Kucsma Gábor készítette, a sminkesem pedig Kormos Evelin volt.

Na de kezdjük az elején. Alapvetően volt egy elképzelésem, hogy milyen képeket szeretnék. Keresgéltem is, majd átküldtem őket Gábornak, hogy “Na, nézd, ilyet szeretnék”. Erre az volt az első reakciója, hogy rendben, akkor irány Párizs, Róma, Miláno … :)  Hm. Nos. Valóban. Alapvető különbség köztem és az Instalányok között, hogy én nem tudok annyit utazni. Sőt, leginkább tizedannyit sem. De ez nem olyan tényező, amin jelenleg változtatni tudok, így cseppet sem vette el a kedvem. Sőt, külön élvezetes volt Miskolcban gondolkozni ilyen szemmel.

Ami a befektetett munkát és időt illeti. Elég nehéz volt úgy összehozni a fotózásokat, hogy mindhárman főállásban dolgozunk mellette, így kicsit lassabban lettünk készen mint számítottam rá.  Tehát tanulság, bár nem meglepő: Jó sok időt elvesz az ilyesmi.  Ragaszkodtam ahhoz, hogy készen legyen mind a kilenc kép, mikor elkezdem, éppen ezért végül tavaszi képek is bekerültek a sorozatba, mert akkor kezdtük a sorozatot fotózni. Szóval bár alap esetben nem kell kilenc kép készen legyen, azért nem semmi tempót diktál az ilyesfajta tartalomgyártás. De ezen felül is jó kis kreatív munka “ebben a műfajban” egyedit alkotni, így aztán most itt küldök egy elismerő pillantást azoknak, akiknek ez sikerül.

A képekre nézve végeredményében megállapítható, hogy a bőrömből nem tudok kibújni. Bármennyire is törekedtem arra, hogy kicsit más legyen, akárhogy nézem, nagyon “Rékásak” lettek. Persze én vagyok rajtuk, szóval ezen nem tudom mit csodálkozom, de van bennük valami, amit nem tudok megfogalmazni, csak látom. Látom, hogy az amit “utánozni” szerettem volna, az nem ilyen. Persze ez sem baj. Csak egy konklúzió. Hogy nem tudnám azt a félreismerhetetlen stílust hozni, mint ezek a népszerű profilok. Hogy a sikerhez kellene-e az a stílus? Nem… talán nem feltétlenül.

Ami mellett viszont nem szeretnék szó nélkül elmenni, az az, hogy szomorúnak tartom, hogy sokszor úgy kezeljük ezeket a képeket, mintha tényleg a való életet mutatnák, és emiatt a saját életünket egy szürke tükörben látjuk. Éppen felkötött hajjal, szemüvegben, smink nélkül, farmerben és pólóban, két munka közti pici szünetben posztoltam magamról egy szuperjó képet, ami egész népszerű is lett.

Ezer meg egy tanulmány szól erről, talán már unja is mindenki. de mindenképpen fontosnak tartom leírni, hogy nem, nem ilyenek a hétköznapjaim, és igencsak csalóka, egy-egy ilyen rólam készült kép. Igen, én vagyok rajtuk, és abban a kiragadott pillanatban éppen így néztem (vagy nem néztem) a kamerába, de messzemenően nem így sétálok az utcán. Mégis könnyen hiszünk csak a szemünknek, és érezzük magunkat kevesebbnek egy szép Instalány láttán. Képzeljétek, néha én is, mert olyan könnyen megy. De lehet és kell is ezzel tudatosan foglalkozni, a saját érdekünkben! Vagyis megfelelő tájékozottsággal kell szivecskézni ezeket a képeket.

Van közte olyan fotó, ami alatt direkt azt sugalltam, hogy éppen most készült, és bizony könnyen hihető is volt. Pedig 3 hetes képet posztoltam, de volt olyan ismerősöm, aki másnap megjegyezte, hogy de jól néztem ki tegnap. (Bár amúgy ruhák tekintetében valóban ugyan az volt rajtam :) ). Szóval csak annyit szeretnék üzenni, hogy érdemes ezeket a képeket olyan szemmel nézni, mint ahogyan (jó esetben) egy magazint nézünk. Hogy tudjuk, és szem előtt tartjuk, hogy az ott szereplő lány sem ilyen a hétköznapokban, és legalább az alanyon kívül egy (fotós), ha nem négy ember (sminkes, fodrász, fotós, esetleg stylist) munkája az, hogy az a kép olyan lett amilyen. Az biztos, hogy senki nem olyan minden áldott nap, mint az ilyen jellegű képein, így felesleges irigykedni rájuk és lehúzni a saját életünket. Láttam már élőben több tízezer követővel rendelkező bloggert, és majdnem egy órámba került, hogy felismerjem. És ha csak ilyen képeket látnátok rólam, egészen biztos, hogy velem is így lenne. Vagy az is lehet, hogy így is van, nem tudom, bizonyára van aki nem ismerne fel az utcán.

Szóval mindamellett, hogy csodálatos vizuális élményt ad az Instagram,  és szeretjük ezeket a képeket (mert miért ne szerethetnénk!?), ne hagyjuk, hogy a lelki világunkra ilyen formában befolyást gyakoroljon! Főlg azért ne, mert a felnövekvő generációnak szüksége van az objektivitás megtanulására.

Sokszor elmondom, hogy egy szép kép nem csak az én érdemem – és most a héten elég nehéz volt megállni a kommenteknél, és csak simán megköszönni – mert, fontosnak tartom. Mert én hiszem, hogy (majdnem)  mindenkiről lehet gyönyörű képet készíteni, főleg egy jó csapattal. Nem állítom, hogy nem kell hozzá a modellnek, vagy Instalánynak is ügyesnek lenni, mert hazugság és álszerénység lenne, és ezzel kapcsolatban is nagyon sok gondolatom van, amivel nem most fogom bővíteni ezt az amúgy sem rövidke posztot… de lényegesnek tartottam ezt a kitérőt is. És igen, elismerem, hogy megszervezni azt, hogy a képek elkészüljenek, az távolról sem egyszerű, és az is a profil tulajdonosának is az érdeme általában. Szóval senki sikerét nem szeretném elvitatni, csak én nem tartom feltétlenül egyszemélyes sikernek. De ebben lehet velem vitatkozni, nyitott vagyok rá :).

És akkor jöjjön a kérdés, amire talán a legkíváncsibb voltam: Hogyan reagált a közönségem?

A különbség – a profilképemen kívül is, amit kicsit nyáriasítottam, mert egész héten magamat bámultam, és arre jutottam, hogy ráfér – egész jól látszik. A felső kép a legelső fotó posztolása után pár perccel készült, az alsó pedig az utolsó után egy nappal.  Nem feltétlenül kiugró, nagyjából valami ilyesmire számítottam. Nem tudom az új követők pontos számát, mert néhányan mentek is, de azért egy hét alatt bőven nem szokott ekkorát nőni a követők száma. Ami számomra szembetűnőbb, az sokkal inkább a profilmegtekintések száma. Persze, ehhez bőven hozzájárul az is, hogy nap mint nap posztoltam…de tény és való, ha valakinek az arcát is látjuk, hamarabb elkezd érdekelni minket az illető, és kattintunk a profiljára.  Most, 4 nappal az utolsó kép posztolását követően, és egy kis instadetoxot is tartva, már másképpen fest a dolog. Például máris 6 követővel kevesebb van… (Könnyen jött könnyen ment? :) )

Ami viszont kiugróan teljesített (már hozzám képest), az a kommentek száma. Akad még 1-2 képem ami ilyen sok hozzászólást eredményez, de azért összességében mégiscsak ezek alatt a képek alatt van a legtöbb. Pedig nagyon igyekeztem igazán általános dolgokat írni alájuk. Az első 2-3 képnél ez még nehezemre esett, az első alól konkrétan egy kisregényt töröltem vissza, hogy ne ez befolyásolja a dolgot. Minden esetre nagyon kedves kommentek is jöttek, és az az igazság, hogy jól  is estek. De azért jó lesz visszatérni teljesen a saját stílusomhoz, és bízom benne az is hoz magával néhány jó beszélgetést.

Ami még újdonság volt nálam, az az, hogy angolul is írtam a képek alá, ami egyébként inkább volt számomra teszt, mint a közönségem számára, mert semmit sem befolyásolt. Jó volt egy picit minden nap angolozni, még ha nevetséges is ez a mennyiség… lehet ezt a szokást megtartom a saját magam kedvéért, még ha nem is ragaszkodva ahhoz, hogy minden kép alatt ugyan azt írjam angolul mint magyarul. Mivel sajnos a nyelvtudásom kissé kopott, így rám is fér.

Kedvelések tekintetében egy-egy kép között volt eltérés a hét folyamán.  A legtöbb likeot viszont a sorozatból az kapta, amelyiken igazán önmagam vagyok,

Réka (@rekavasarhelyi) által megosztott bejegyzés,

s a legkevesebbet az, amelyiken talán a legkevésbé.

 

Réka (@rekavasarhelyi) által megosztott bejegyzés,

Ennek azért valahol örülök is, hiszen ez azért mégiscsak azt jelenti, hogy szeretitek amilyen vagyok. :)  Bár én ezt a kalapos napszemüveges fotózást élveztem az egyik legjobban, talán pont azért, mert ez volt a leginkább eltérő az “alapesetemtől”, s ez a kép már sokkal inkább a “Modellpofi” énem. Összességében egészen jól teljesítettek ezek a képek, de a kilencből csak három került fel a top 10-be az elmúlt egy évből.

Mindez arra enged következtetni, hogyha akarnám tartani ezt a stílust, valóban egy az eddigieknél gyorsabb növekedésre tehetnék szert, de nem feltétlenül kiugró mértékben, és talán több felületes, jövő-menő kedvelővel. Persze ezt csak akkor tudnám meg, ha pontosan így folytatnám a dolgokat, de őszintén szólva ennél jobban szeretek a lencse másik végén is lenni, és szeretem megmutatni az én látásmódom is. Ha ennek egy lassabb növekedés az ára, hát legyen…

Jó kis képanyag született egyébként, közte jó pár képpel, amit nagyon tetszik nekem, így ha szeretnétek szívesen mutatok többet is egy-egy poszt keretében, és ha ritkábban is, de szívesen csinálok majd még hasonlót…

Mindamellett, hogy nagyon jó móka volt ez a kísérlet, ha egészen őszinte akarok lenni, sokkal inkább szólt ez az egész rólam mint azt gondoltam volna, amikor belevágtam. Megértettem kicsit, hogy én mit szeretek az Instámon,  és mit kevésbé, hogy mit tudok/tudunk létrehozni és mi az amit nem, és legfőképpen, hogy mit szeretnék képviselni. Szívesen mutatom meg magam ezentúl is, de egészen biztos, hogy egy olyan profillal ahol csak én vagyok a képeken nagyon hamar válna olyanná az Instagramom, ami legkevésbé sem én vagyok. Ezt pedig nem szeretném, és azt gyanítom Ti sem. :)

9 szavazat alapján

7 hozzászólás ehhez: “Instagram kísérlet : Egy hétig “Instalányként” posztoltam

  1. Kedves Réka, ez egy szuper és rendhagyó poszt lett 😊szerettem 😊 bennem is felvetodott már a gondolat ezzel kapcsolatban, jó kis teszt volt. Én szeretem az “igazi” csupasz őszinte Rékat, de nem tagadom, ezek a képek levettek a labukrol 😀 mindig is csodáltam hogy ennyire sok arcod van, az egyszerű szemüveges, összefogott hajú lányból seperc alatt “instalany” leszel. Szuper lett! :) 💓

    • Köszönöm szépen! Nagyon örülök neki, hogy tetszett! És őszintén köszönöm a kedves szavakat is!!

  2. Nagyon tetszett ez a poszt, és a képek közül a kedvencem a fekete inges-kalapos! Nagyon sok munka lehet egy ilyen instagram mögött, de szerintem Neked enélkül is csodás a feed-ed. Mindenképpen megérte ezeket a képeket megcsinálni, hiszen ez nagyon érdekes megközelítés volt! ☺

    • Köszönöm szépen! Örülök, hogyha enélkül is tetszik az Instám! ❤️ Szerintem neked szuper izlésed van, így külön jól esik :)

  3. Ez igazán tanulságos kis kísérlet lehetett! Köszi, hogy leirtad! :)

    • Én köszönöm, hogy elolvastad! Jó hosszú lett, szóval tényleg köszönöm :)

  4. Én nemrég fogtam neki egy ilyen “magasabb szintű” oldalhoz. És az én tapasztalatom, hogy fárasztó. Minden nap oda kell figyelni, hogy posztoljak, nem bármit hanem csak azt ami jó.

    Amit még észrevettem, hogy egyesek elkezdenek irígykedni, mert azt hiszik, hogy az életünk, olyan mint a képekben. Pedig ez nagyjából úgy van, ahogy írtad. Az Instagram csak egy oldala a dolgoknak.

Szólj hozzá!