Keddi Kilenc – Csodás On-Lány #2


Az év első Keddjén meséltem nektek kilenc csodás on-lányról, akiknek írásait azóta is töretlenül olvasom. :) Meg rajtuk kívül még úgy 9×9-et, így arra jutottam, itt az ideje, hogy bemutassak még néhány remek bloggert. Az, hogy most kiket választottam a posztba nagyjából csak attól függött, hogy milyen hangulatomban voltam, amikor a listát írtam. Valószínű holnap másik kilenc blogot hoznék -jó lehet lenne átfedés – mert nagyon sok tehetséges blogger van kis hazánkban (is) akiket szeretek.

Szóval hadd mutassak be nektek újabb kilenc csodás on-lányt! Vagyis, ha már ez a Digital Divas hete (jujjjdenagyonvárom), akkor engedjétek meg, hogy azt mondjam, hogy íme kilenc Digital Diva.

 

1.
Andreina’s Diary
Valóban egy napló, amit jó olvasni. Andreina személyes történeteiből, erejéből, sok motivációt nyerhet az ember. Írásai erőt adhatnak sokaknak, akik nehéz cipőben járnak, de céljaik vannak, amelyeket el akarnak, (és bízom benne) el is fognak érni.
minta
2.
The Charmbandit
Egy nemnormális divatblogger. Ha pár szóban kellene jellemeznem biztosan ezt mondanám Katáról, aki hihetetlen stílusban képes írni. És a nemnormális nálam pozitív jelző. Videón is megmutatja néha magát, és olyankor mindig lenyűgöz, hogy mennyire fel tudja dobni a napomat.
minta
3.
Életem Morzsái
Egy Angliában élő, csupaléleklány írásai. Főként, (de nem csak) azokat a bejegyzéseit szeretem Hannának, ahol arról mesél, hogy hol járt, mit látott és hogyan látta. Olyan természetes bájjal tud mesélni, hogy az ember képes vele együtt átélni az élményeket. Ezen felül nagyon szeretem amikor tiszta vizet önt a pohárba a külföldi élet rejtelmeit illetően, mert jó tudni ezeket még akkor is, ha nem készülök külföldre költözni.
minta
4.
My Comfort Zone For You
Virág blogja nem olyan régen került be az abszolút kedvenceim közé, de azóta mindent olvastam amit írt. Egyszerűen a képernyőre ragasztanak a szavai. Motivál, szórakoztat, érdekel! Szeretem olvasni az írásait, mert amikor elfelejtem, ráébreszt, hogy tehetek azért, hogy jobb életem legyen.
minta
5.
Nik’s Box
Az a kislányos báj és közben az a mérhetetlen profizmus ami Niki blogjából árad lenyűgöz. Nikivel több közös vonást is felfedezni vélek, ahogy olvasom szépen lassan, visszafele haladva a blogját. :) Tényleg üdítően kedves, sokoldalú, színes és legfőképpen lélekkel teli ez a doboz!
minta
6.
Pillecukor blog
Szilvi szerintem a legjobban működő blogger kezdeményezés kitalálója és működtetője. A Vigyázz! Kész! Posztolj! az általam ismert blogger összefogások legjobban működő “rendszere”. Ezen felül a Pillecukor blogon szeretettel teli, őszinte bejegyzéseket olvashatunk, amely feltölt és szórakoztat.
minta
7.
Pink Dust
Alexandra blogja nagyon sokszínű. Receptjeinek nagy része csak arra vár, hogy saját konyhám legyen. De ezen felül praktikus tanácsokat, lélekhez szóló írásokat, és ajánlókat is találunk a blogon. Soha nem unalmas, ráadásul a blog mögött rejlő személyiség is elragadó – amennyire így meg tudom ítélni – és lelkesedéssel, energiával teli. :)
minta
8.
Virág’s Lab
Virág engem a tudásával, a kitartásával, a maximalizmusával fogott meg magának. Hihetetlenül okos (igaz erről csak online információim vannak, de tényleg az), és kedves. Talán az ő outfit fotóit szeretem a legjobban (bár nem tagadom van 1-2 vetélytársa), mert jól végiggondoltak, és szépek.
minta
9.
Wonder?Woman
Bár sosem voltam az a fajta aki példaképet “állít” maga elé, és nem is leszek. De ha köteleznének rá, hogy válasszak valakit a blogvilágból, komoly esély lenne arra, hogy Encit választanám. Lenyűgöz ahogy bátran megy az álmai után, remekül ír, csodás anya és feleség, tanul, vezeti a vállalkozásait, és sorolhatnám. Enci igazi Wonder Woman!
minta

6 hozzászólás ehhez: “Keddi Kilenc – Csodás On-Lány #2

  1. Réka, nagyon köszönöm! :)
    Ohh, nem jutok szóhoz.
    Nagyon kedves tőled, hogy a Keddi kilencben szerepelhetek nálad!!

  2. Kedves Réka! Nagyon köszönöm, hogy benne lehetek ebben a 9-ben, úgy képzeld el, hogy óriásvigyort tapasztottál az arcomra! :D Annyira boldog vagyok, hogy motiválhatok valaki olyat, aki engem is motivál! :) ♡

Szólj hozzá!