DIY

Keddi Kilenc Gasztro ajándék

2015. 12. 08. 10 hozzászólás

Rendkívül lelkesen tudok belevágni egy-egy gasztro projektbe, és a lelkesedésem a végeredmény láttán rendkívül hamar le is tud törni. No nem minden esetben, de azért be kell ismernem, hogy a szép végeredményt általában egy csodás hiszti előzi meg. A nem szép végeredményt egy mégcsodásabb hiszti. :) István ennek nagyon tud örülni, sejthetitek… de van egy szuperképessége, amit úgy hívnak, hogy türelem, és éppen ezért minden alkalommal amikor lelkesedésem az egekbe szökik egy-egy konyhai alkotás előtt, fantasztikus módon tud támogatni. :)

Így volt ez három éve is, amikor a fejünkbe vettük, hogy gasztro-ajándékcsomagot kap tőlünk mindenki karácsonyra, amelyben minden étel és ital saját készítésű lesz. A hangulat az alkotás közben – ami végül három napon át tartott, no nem állandóan – igencsak ingadozott, a fent említettek miatt, de megcsináltuk! Végeredményében, a kis fonott kosarakban ott csücsült megannyi finomság celofános és szalagos ruhácskában, arra várva, hogy a családtagjaink elfogyasszák őket.

Így visszagondolva az utóbbi idők egyik legkreatívabb ajándékozása volt, és ez a megajándékozottakon is látszott. Azt pedig, hogy mennyi energiánkba és bosszankodásunkba került, már-már el is felejtettük. :) Azért leírtam, mert ha valaki – hasonló adottságokkal mint én – belevág a dologba akkor erről is tudni kell. :) Abban azonban biztos lehet, hogy nem marad el a hatás!
Összegyűjtöttem kilenc ötletet, amelyek együtt, vagy akár egyenként is megállják a helyüket a fa alatt. Ezeknek egy része a mi csomagunkban is volt, egy részét pedig szerintem most tenném bele, ha gasztro-ajándékozásra adnám a fejem… hm… sosem lehet tudni… írás közben jön meg az étvágy. Vagy nem így mondják? :)

 

1.
Dekoratív fűszerolaj
Kezdjünk egy egyszerűbbel, ami még rajtunk sem fogott ki. :) Egy szép üvegbe tegyük be a következőket: babérlevél, rozmaring, kakukkfű, zsálya, egész bors (piros, fekete, zöld), mustármag és öntsük fel olajjal (lehet oliva is), majd zárjuk le jól. Felhasználható húsok pácolására, salátákra. A fűszerekből csudijó, ha van friss, de ha nincs sem érdemes bánkódni. Bátrabbak feldobhatják még egész csilivel, és fokhagymával is. Érlelni nagyjából két hétig érdemes, szóval még éppen időben vagyunk :)
minta
2.
Gyümölcsös olaj
Palacsinták, vagy szárnyas ételek “dísze” lehet ez az olaj, amely az előzőhöz hasonlóan szintén nem nagy ördöngősség. Hozzávalói a fahéj, a narancs és a citrom, a nyakukra pedig mogyoróolajat érdemes önteni. Édesszájú szeretteink minden bizonnyal oda lesznek érte! Az üvegcsére érdemes egy kis kedves üzenettel felhasználási javaslatot is kötni. Emlékeim szerint én az egyik üvegcsét még ki is dekoráltam decoupage technikával, mert egy kedves minta igazán fel tudja dobni az összhatást.
minta
3.
Olajban eltett sajt
Olajmániával fogtok meggyanúsítani, és nem is járnátok messze az igazságtól. Azt hiszem ez volt az abszolút kedvencem, és emlékeim szerint amit szüleim kaptak, az valahogy gyorsabban is fogyott mint a többi :). Hozzávalók: 50 dkg feta sajt felkockázva, mellé 12 fokhagymagerezd, 1-2 csili, 2 babérlevél, 25 szem feketebors, 12 fekete olivabogyó és fél kanál oregánó. No meg természetesen olivaolaj… hmmm éhes vagyok! :)
minta
4.
Kandírozott csokis narancs
No itt már voltak nehézségek, mivel a kandírozás kifogott rajtunk. Vagyis feltehetően a narancsszeletek vastagságával volt a probléma, mert kicsit lyukacsos lett a végeredmény. a narancsokat fel kell karikázni, (ahogy a neten most utána néztem, olyan 1 ujjnyi vastagságban) Recepthez katt a képre. :) Emlékszem végül több példánnyal is megtörtént, hogy a szilveszteri bulin kötött ki, mert nem voltam elégedett a külsejükkel. Szilveszterre viszont egy újabb csokiréteggel feldobva és fehércsokival megírva, már egész vállalható lett. :)
minta
5.
Mézeskalács
Az örök kedvenc! Nem tudom csak én vagyok-e úgy vele, hogy minden évben elhiszem, hogy idén csodaszépek lesznek a mézeskalácsaim, majd minden évben rájövök, hogy lenne még hová fejlődni… minden esetre idén csodaszépek lesznek :D :D :D. Receptet nem is írnék, hiszen mindenkinek megvan a bevált, vagy ha nem, google konyhafőnök szívesen segít.
minta
6.
Házi müzliszelet
A hozzávalóknak csak a fantázia szabhat határt. Aszalt gyümölcsök, füge, ananász, alma- vagy banánchips, dió, mogyoró, étcsoki darabok, földimogyoró, mandula, pisztácia, kesudió, szezámmag, napraforgómag, kókuszreszelék, tönköly-, zab- vagy búzapehely, puffasztott rizs, stb. A teljes recepthez kattintsatok a képre… én elmentem müzliszeletet enni! :) Amit a receptből hiányolok, az az, hogy nagyon fincsi, ha az alját csokiba mártjuk, szóval ezt még megjegyezném az édesszájúak szakszervezeti tagjaként :)
minta
7.
Karamell likőr
Vagy bármilyen más likőr. Tele van az internet jobbnál jobb receptekkel, csak választani tudjon az ember lánya! Én most ezt a karamell likőrt választottam, amit ajándékba vagy sem, de még idén szándékomban áll elkészíteni. Mutatós üveget hozzá egyébként érdemes üvegnagykereskedésekben keresni, de ha nincs ilyesmi a közelben, nagyobb boltokban akkor is találhatunk kedvünkre valót.
minta
8.
Bon-bon
A házi készítésű bon-bonok nehezen hagynak nyugodni. Sokfélék, szépek, finomak… És többnyire kifognak rajtam, nem úgy mint nővéremen! Ha jól emlékszem az egyik kedvencem tavaly az volt, amikor aszalt eper és a marcipán randevúzott étcsoki öntetben. Hmmm… Egy mutatós és finom bon-bon csomag szerintem remek és személyes ajándék.
minta
9.
Sajt tál borral
Kevesebb konyhai tudást igényel, ellenben több utánajárást és előfordulhat, hogy vastagabb pénztárcát is – bár minden a mennyiségtől függ – egy szépen összerakott sajt tál. Egy finom bor, és hozzá illő sajt válogatás – természetesen általunk összeválogatva, nem holmi bolti csoda – egy kevés dióval és szőlővel (ha tudjuk, hogy az ajándék elfogyasztása és a csomagolás között nem fog eltelni túl sok idő) mutatós és finom gasztroajándék lehet. Nekem megmozdult a fantáziám :)
minta

10 hozzászólás

  • Annszofi 2015. 12. 09. at 00:50

    Jaj, de jókor írtad ezeket! Máris megoldódott mit kapnak nagyszüleim. Csak tudjak választani közölük! :D (Sajnos mindre nem lenne időm.)

    • Reka 2015. 12. 09. at 10:45

      Jaj de jó!! Ha sikerült választani megírod mi lett? :)

  • Annipanni 2015. 12. 09. at 07:43

    Csak mint szakmabeli – a sajttál összetételében szívesen segítek ;)

    • Reka 2015. 12. 09. at 10:46

      ÚÚÚ… és hol érlek el? E-mailben?

  • Moon Angel 2015. 12. 09. at 09:27

    Ezek szuperek! :) Fiú barátoknak szoktam készíteni sütiket, illetve forró csoki port. :) Meg sós karamellszószt, azt mindenki imádja.
    Fűszerolajat még nem ajándékoztam, de otthonra szoktam készíteni.
    Idén pumpkin spice fűszerkeveréket csináltam. veszek kicsi üvegeket és kicsi kosarakat és abba teszek majd forrócsoki port, karamellszószt, a sütőtökfűszert és mini pillecukrot. Ezt kapják a kollégák és a fiú barátok. :)

    • Reka 2015. 12. 09. at 10:49

      Hűűű wáo! Forroócsokipor… sós karamellszósz…pumpkin spice fűszerkeverék… Megérne egy bejegyzést az “Angyalsztorikon” :)

  • Niki 2015. 12. 09. at 09:59

    A mézeskalács nekem is a kedvencem! Sütni még sosem próbáltam, a konyhánk nem is alkalmas hozzá (meg egyébként is túl macerásnak tűnik :P ), de mindig nagyon örülök, ha valakitől kapok.
    Érdekes Keddi Kilenc lett – mint mindig. ;)
    Puszi :*

    • Reka 2015. 12. 09. at 10:47

      :) Örülök, hogy tetszik! A mézeskalácsnak csak a díszítése igazán macerás szerintem :) A többi nem annyira.
      Köszönöm, örülök, hogy tetszik.

  • csvirag 2015. 12. 10. at 09:39

    Jaj Réka, az egyik kedvencem lett ez a poszt, a képek is gyönyörűek. Idén tervben van nálam a csokoládés narancs és a tökéletes mézeskalács :D

    • Reka 2015. 12. 10. at 09:48

      :) Hát sajnos a képek nem az én érdemeim… de jó is volna! Kerestük egyébként a mi csomagjainkról a képeket, mert csináltam… de nem találtuk meg.
      A tökéletes mézeskalács :) Majd muti képet!

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

    Rólam

    Nő. Feleség. Kislány. Nővér. Húg. Barátnő. Kolléga. Kézműves. Modell. Fotós. Blogger. Én.  Én vagyok, és: Őszintén?! Szeretek én lenni... néha nem, de talán ez nem baj, ilyen vagyok, talán ilyen vagy Te is... Olvass tovább

    INSTAHAB

    Legnépszerűbb Bejegyzések

    Címkék

    ×