DIY

Keddi Kilenc – Őszi ötlet

2015. 09. 08. 2 hozzászólás

Eleinte (persze csak halkan és magamban) tiltakoztam az ősz miatt, hiszen alig-alig éreztem a nyarat (sokakkal ellentétben – kövezzetek meg – engem nem borított ki a kánikula). De ahogy egyre inkább érzem a színeket, a hűvös-napsütéses időt, a megújulás egy izgalmas formáját, úgy fogadom el és kezdem élvezni az ősz jelenlétét.

A hűvösebb idő beköszöntével – nem tudom mondjuk, mert nekem semmilyen idő nem szokott köszönni – egyre több időt töltünk otthon, és talán egyre több időt tudunk szánni kézműveskedésre is. Nekem nagyon hiányzik, de valahogy nem férünk már el a szobában úgy, hogy meglegyen a kis kézműves sarkom ami régen volt, így ritkán fogok neki… de ez már nem olyan sokáig lesz így ;), és akkor belevethetem magam a kreatív kézműves projektekbe! Például ezen kilenc őszi ötlet közül is remélem, hogy lesz alkalmam megvalósítani legalább kettőt-hármat. A képekre kattintva a forrást és az elkészítés részletesebb leírásást is megtalálhatjátok.

 

1.
Kezdjünk egy klasszikussal
A befőttesüveg, mécses kombináció mindig érdekes párost alkot. Őszi levelekkel díszítve pedig csodás színvilágot kölcsönöz a szobának. Fontos, hogy kívülről ragasszuk fel a leveleket – legyenek azok akár igaziak, akár mű levelek. Szerintem igazival hangulatosabb egyébként, és decoupage ragasztóval egyszerűen megoldható.
minta
2.
Menjetek kirándulni! Talán ilyenkor ősszel a legszebb az erdő. Szóval irány a természet, és gyűjtsetek makkokat. Olyan aranyosak. Csak le kell szedni a kis kalapot, befesteni amilyen színre szeretnénk, majd visszaragasztani a kalapocskát. Kedves kis dekoráció lehet… vagy öömm.. porfogó. :)
minta
3.
Igazából ez az első ötlet kicsit másképpen. De olyan kedves, nem akartam kihagyni! Mondjuk én ragasztatás után lehet még egy masnit is kötnék rá. Mert masnimánvagyok na. Nincs mit ezen tagadni.
minta
4.
Táblafesték!!! Hobbi boltokban már 600-700 Ft-ért lehet venni annyit, amennyi egy darabig bőven elég. Csak vigyázzatok, mert ha egyszer elkezditek, nagyon nehéz vele leállni, és utána mindent ami a kezetek ügyébe kerül le akartok majd vele festeni. Igen, a tapasztalat beszél belőlem. :)
minta
5.
A tűnemezelés valami olyasmi, amit mindig is meg szerettem volna tanulni. Milyen édes ez a kis szívecske a ruhán! Csak az a probléma vele, hogy tűvel kell csinálni, amivel én nem annyira vagyok jóban. Nem fóbiákra kell gondolni, egyszerűen csak sem a kötőtű, sem a varrótű, sem a horgolótű, sem a… szóval nem na. De ezt azért nem veszem le a bakancslistámról. Itt egy remek cikk róla magyarul.
minta
6.
Itt az iskola. Csak szólok, ha még nem tudnád. És ha még nincs kidekorálva a töri füzet vagy az egyetemi jegyzeted, íme egy remek ötlet! Nagyon klassznak találom ezt a hárömszöges kollázst, tuti csinálok egy ilyen blogger jegyzetfüzetet! De pl. az ötszögek, meg bármilyen más újságokból kivágott forma nagyon szép tud lenni!
minta
7.
Tudom már talán kicsit hűvösebb van az udvaron játszani, de egy esős napon el lehet készíteni, és ha itt az indiánnyár irány az udvarra játszani! Kartonra bármilyen technológiával elkészíthető szerintem, és úgy cifrázzuk ahogy akarjuk. 100 betűkártya kell hozzá. Wiki barátnőnk itt azt is megmondja, hogy a magyar ABC milyen betűkészletet használ.
minta
8.
Mint mondtam nem vagyok egy nagy varró… enyhén túloztam, mert még egy gombot is csúnyán varrok fel… de ez nem jelenti azt, hogy ne ábrándoznék olyasmiről, hogy varrok magamnak egy vastagabb őszi szoknyát. A képre kattintva (igaz, hogy angolul) de pontos leírást találhattok, szabásmintával. Nem is olyan bonyolult…
minta
9.
Szégyelljem magam, tudom! A könyv nem arra való, hogy kibelezzék és táska (vagyis bocsánat, clutch) legyen belőle fujj fujj… De mennyire szuper, te jó ég! Tuti a jövőhavi régiségvásáron veszek egy régi, de javítható könyvet. És amint eljutok oda, hogy megcsináljam be is számolok nektek róla.
minta

2 hozzászólás

  • Hanna 2015. 09. 08. at 19:16

    Nagyon tuti!!! :)

    • Reka 2015. 09. 09. at 10:29

      :) ;)

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

    Rólam

    Nő. Feleség. Kislány. Nővér. Húg. Barátnő. Kolléga. Kézműves. Modell. Fotós. Blogger. Én.  Én vagyok, és: Őszintén?! Szeretek én lenni... néha nem, de talán ez nem baj, ilyen vagyok, talán ilyen vagy Te is... Olvass tovább

    INSTAHAB

    Legnépszerűbb Bejegyzések

    Címkék

    ×