Keddi Kilenc tanács, ha blogger a barátnőd

2016. 01. 26. 19 hozzászólás

Nos, bár manapság már-már úgy tűnhet, hogy mindenkinek van blogja, ez közel sem igaz. Csak azért tűnik úgy, mert sokan, akiknek van, az nehezen tud nem beszélni róla. Néha sajnálom a barátaimat, Istvánról nem is beszélve. De sajnos a blogger, az külön állatfaj, és hoztam néhány gondozási tippet, ha a barátnőd is eme állatfajba tartozik. Természetesen egyetlen szavamt sem kell komolyan venni. Bár egy szavam sem hazugság. :)
Az illusztrációt ezúttal Jordi Labanda készítette… nyilván a Pinterestről van, mert ugyebár az Instagramm és a Facebook után az a következő nélkülözhetetlen alkalmazás, ami engem függővé tett. :)

 

1.
Iktasd be a szótáradba azt a szót, hogy blog. Gyakran fogod hallani, különböző ragozott alakjaiban. “Olvastam egy blogon” “Múltkor írtam a blogon” “Egy blogger barátnőm” “Az egyik blogon amit olvasok” “Gondolkoztam, hogy a blogomon…” “Van egy blogger aki…”
minta
2.
Ugyan ez a helyzet azzal a szóval, hogy poszt. “Pillanat, csak posztolom” “Éppen posztot írok” “Csak posztolom facebookra” “Láttad azt a posztot?” “Instára posztoltam” “Erről írjak posztot?” “Ezt meg kell írnom egy posztban” “Fotózok egy poszthoz”, “Képeket kell válogatni a poszthoz” “Éppen most láttam egy posztot…”
3.
Csak akkor kérd meg, hogy meséljen a blogjáról, ha tényleg érdekel, vagy ha mazoista vagy. Mert ha megkérdezed, készülj fel: nem fogsz tudni témát váltani.
minta
4.
Ha rendszeresen olvasod a blogját, akkor ha találkoztok és mesél, ne vágd rá mindenre, hogy igen olvastam, vagy, hogy igen láttam. Mert még a végén rádöbbented, hogy túl sokat árul el… és akkor mit olvasnál? :) De mindenképp említsd meg neki, hogy van amit láttál, mert azt az édes, hálás nyuszi szemet ritkán láthatod :). Ellenben ha nem érdekel amiről ír, akkor ezt véletlenül se hozd szóba. Hidd el, jobban jársz. :)
minta
5.
Azonban arra is ügyelj, hogy ne rögtön azután találkozz vele, hogy kiküldött egy bejegyzést az univerzumba, mert igencsak nehéz valakivel beszélgetni, aki állandóan a telefonját bámulja. Mert barátnőd mint egy hős szerelemes a telefonhívásra, úgy áhítozik egy hozzászólásra, a friss cikk alá. Ha mégis elkövetted ezt a hibát, a bejegyzés alatt hozzászólásban írd meg neki a véleményed Akkor tuti figyel majd rád :)
minta
6.
Ne haragudj meg rá, ha valamit ami vele történt a blogjáról tudsz meg. Feltehetően ha a világ elé is kitárta, akkor előled sem akarta eltitkolni. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nem jutott eszébe, vagy nem volt alkalma még elmesélni. Vagy neked részletesebben szerette volna. Vagy csak simán feledékeny.
minta
7.
Ha végképp fogalmad sincsen milyen ajándékot vegyél neki, a notesz az, ami mindig jó megoldás lehet, mert úgyis minden táskába, minden asztalra, otthonra és munkahelyre, minden szobába fog kelleni neki. Hidd el, akkor is ha van neki 100, el fog férni a 101., és örülni fog neki! :)
minta
8.
Ha írásban beszélgettek, készülj fel a barokk körmondatokra. Fogadd el, hogy neked abból kell kihámoznod a lényeget. És fogadd el az is, hogy lehet, hogy nincs is lényeg. :)
minta
9.
Ha együtt mentek valahová, érd el, hogy lehetőleg ne legyen internet. Ha nincs szerencséd fényképezőgépet hozott. Ha a netet nem lehet kikapcsolni, vedd el a telefonját, vagy a gépét, de vigyázz, lehet hogy ez esetben megharap. Ha ezektől humánusabb megoldást szeretnél, akkor légy türelmes, és várd meg, amíg elkészül az a nagyjából 50 db kép, amiből feltehetően majd 10 percig válogat. Ha ezzel megvagytok, már a tiéd is… a következő impulzusig. :)
minta

19 hozzászólás

  • Eszter Kristóf 2016. 01. 26. at 21:19

    Nagyon nevettem :) Magamra ismertem minden egyes pontban….(és most listát készítek a 101. noteszembe arról,hogy kiknek mehetek az agyára) :)

    • Reka 2016. 02. 01. at 09:43

      :) Örülök, hogy tetszett!
      Hosszú lett a lista? :P

  • Suz'n 2016. 01. 26. at 21:36

    Megosztom a blogger és nem blogger barátnőmmel, hogy megértsenek ☺

    • Reka 2016. 02. 01. at 09:44

      <3 Köszönöm! Akkor most már megértelek :D :D :D

  • Orsi M. 2016. 01. 26. at 21:49

    Ez a bejegyzés nagyon szívemből szól. A biztonság kedvéért én is megosztom! :-D

    • Reka 2016. 02. 01. at 09:44

      :) Köszönöm szépen! örülök, hogy tetszett!

  • Zsuzsi 2016. 01. 26. at 22:13

    …lehet harap :)) Egyetértek mindennel!

    • Reka 2016. 02. 01. at 09:44

      :D :D :D

  • Hanna 2016. 01. 26. at 23:31

    Én finom vagyok, a blog egy titkolt rejtély, de jaj, ha egy ihlet elkap. Néha füzettel járok, vagy telefonba pötyögöm, nehogy elfelejtsem. És igen, társaságban is posztolok képet sunyin.

    • Reka 2016. 02. 01. at 09:45

      Tényleg titok??? :O Nem is gondoltam volna!

  • Viv 2016. 01. 27. at 04:47

    Olyan jókat mosolyogtam, teljesen magamra ismertem. A 3. pont nálam hatványozódik is. A múltkor bementem a keresztanyumhoz a kozmetikára. Éppen akkor lett kész a névjegyem, s vesztére gratulált hozzá. Az egyik vendég érdeklődve megnézte, majd rákérdezett a blogra. Kész voltam! Másfél órán keresztül, amíg kezelték, csak meséltem és meséltem és meséltem. :)) (én is osztom!)

  • Panni 2016. 01. 27. at 07:18

    Ez nagyon aranyos lett! :)

    • Reka 2016. 02. 01. at 09:45

      Köszönöm! :)

  • Anita Veress 2016. 01. 27. at 08:54

    nagyon aranyos lett a mai poszt, régóta olvasom a blogod, szerepel a kedvenc olvasott blogjaim között. sokat mosolyogtam miközben olvastam, és bár én csak kezdő blogger vagyok, úgy érzem nem kell sok időnek eltelnie és rám is jellemző lesz pár pont a felsoroltakból. már osztottam is:-))

    • Reka 2016. 02. 01. at 09:47

      Köszönöm szépen!!! Nagyon jólesik!! És hajrá hajrá, az “elbloggeresedés” útján ( egyébként jártam már a blogodon néhányszor, nem olyan kezdő az már! )

  • Adrienn 2016. 01. 27. at 09:17

    És tényleg ? Volt ahol magamra ismertem ??

    • Reka 2016. 02. 01. at 09:48

      :) Örülök, hogy tetszett!

  • writerbor 2016. 02. 17. at 09:24

    Ez zseniális lett :D a képek is nagyon passzolnak :)

    • Reka 2016. 02. 17. at 09:25

      :) Örülök, hogy tetszik! Köszönöm!

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

    Rólam

    Nő. Feleség. Kislány. Nővér. Húg. Barátnő. Kolléga. Kézműves. Modell. Fotós. Blogger. Én.  Én vagyok, és: Őszintén?! Szeretek én lenni... néha nem, de talán ez nem baj, ilyen vagyok, talán ilyen vagy Te is... Olvass tovább

    INSTAHAB

    Legnépszerűbb Bejegyzések

    Címkék

    ×