Keddi Kilenc Gondolat az Évkezdés “tiszta lapjára”


Eljött 2017, az év amitől mindenki vár valamit.

Mert hát akárhogyan is gondolkozunk, akár fogadkozunk, akár a mának élünk, akár hiszünk abban, hogy az új év új kezdet, akár úgy gondoljuk, hogy a Január 1. is csak olyan dátum mint a többi, várunk valamit a jövőtől, az újévtől és magunktól.

Én azt mondtam, és írtam fel több helyre – továbbá szilveszterkor ezt “ragasztottam át” a barátaimra -, hogy 2017 A MEGVALÓSÍTÁS éve.   Olvass tovább

Szólj hozzá!

Keddi Kilenc amit megtehetsz magadért akár minden héten

kk_2016_11_15_osszefoglalo
Azt mondják az, hogy ilyen korán sötétedik, sokaknál okoz depressziót vagy valami ahhoz hasonlót – és én hiszek nekik. Elhiszem, mert a lelkünknek lételeme a fény, anélkül nehezen tud szárnyalni…ugyanis állandóan nekimegy a sötétben mindenfélének.

De ki mondta, hogy csak a külső fényességgel világíthatjuk meg az útját? Ha harmóniába tudunk kerülni önmagunkkal és a világgal, akkor a belső fényünk majd segít átvészelni ezt a borongós időszakot. Olvass tovább

Szólj hozzá!

Keddi Kilenc Mantra


Bár már lassan vége van a mai napnak, ami tízmilliószoros, most jutottam ide. Nem baj, mert nem csak a maihoz hasonló napokon gondolom így. :) Szeretem a tízmilliószoros napokat, és hiszek is benne. De nem feltétlenül azért amiért a “nagyok”, hanem pusztán azért mert figyelmeztet minket arra, hogy a pozitív életszemlélet milyen fontos. Olvass tovább

Szólj hozzá!

Keddi Kilenc – Boldog Pillanat

keddi_kilenc_sablon

 

 

Mára amolyan HAB-dömpinget hoztam, méghozzá kedd lévén kilencet is. Kilenc olyan pillanatot, ami boldogságot okoz. Legalábbis nekem, de szerintem neked is. :) Persze, van sokkal több is, most valamiért ezek jutottak eszembe. Nektek vannak ilyen pillanatok? Van olyan amit szívesen megosztanátok velem? Hát ne tartsátok magatokban! Vagy, de ha úgy jobb :) Olvass tovább

Szólj hozzá!