World Top Model Hungary

wtms2

 

Szeptember 26-án,  szombaton izgalmas napom volt, mivel mint szervező vettem részt egy modellversenyen… vagy a szerevező az nem részt vesz, hanem szervez? Hm… jó kérdés. :) Szerveztem, aztán részt vettem…nah jó, nem bonyolódok bele ennél jobban inkább. Szóval ígértem, hogy mesélek Nektek arról, hogy mi is ez a verseny, meg hogy hogy is keveredtem bele, tehát most éppen megtartom az ígéretem :)

A történet egészen tavaly nyár végére nyúlik vissza, amikor megkeresett engem egy miskolci csapat, hogy promó videót csinálnak Miskolcról, ahhoz kellene néhány lány, benne lennék-e. Én pedig benne voltam! :) Nagyon klassz volt a csapat, jól éreztem magam, és klassz videó kerekedett belőle. Mutatom azt is, mert különben nem hisztek nekem :P :D

 

Hihi, pont Hanna a “kezdőkép” aki egyébként szintén szervezőtársam volt most a verseny alatt. (Mellesleg Ő Miss Universe Hungary 2014 első udvarhölgye :) ) Külön szerettem ebben a videóban, hogy én voltam a “színház”, amit ugyebár nagyon szeretek!

Tehát így ismertem meg a csapatot. Akkor a forgatás előtt, közben, után beszélgettünk, és említettem nekik, hogy szívesen foglalkoznék rendezvényszervezéssel, ők meg említettek egy akkor még kissé homályosnak és távolinak tűnő ötletet. Na ez volt a World Top Model Hungary. :)

Idén júliusban jött a hír, hogy szervezni kell, méghozzá szeptemberre. Ekkor kerestek meg, hogy van-e kedvem, és Nanáhogyvolt!

Maga a World Top Model rendezvénysorozat 25 éve 5 kontinens 30 országából válogatja ki azokat a lányokat, akiknek az adott évben esélyük lehet megnyerni a világ egyik legnagyobb modellügynökségének, a Major Models ügynökségnek a 200.000 eurós szerződés ajánlatát. A zsűri elnöke a nemzeti válogatókon minden esetben a World Top Model licence tulajdonosa Fiore Tondi,  a nemzetközi zsűri elnöke pedig Guido Dolci, a Major Models elnöke. A verseny történetéről bővebben is olvashattok, ha szeretnétek, angolul, itt.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy ez kifejezetten modell verseny volt, és nem szépségverseny. A kettő között lényeges különbségek vannak, főleg abban, hogy milyen karakterű lányok versenyeznek, és hogy miért. Ezzel nem “lekicsinyleni” akarom a szépségversenyeket, erről már itt írtam is nektek, csak kiemelni, hogy ez, most nem az volt.

Szóval rohamtempóban elkezdtünk szervezkedni, hogy szeptemberre, a magyarországi válogatóra minden rendben legyen. Idén volt először itthon is válogató, így ez különösen jelentős esemény volt.

Reggel nyolcra érkeztek a lányok a Hungest Hotel Palotába, ami otthont adott a rendezvénynek. Reggeli után, már el is kezdték őket sminkelni, hogy aztán elkészülhessenek a lányokat bemutató videóhoz tartozó képkockák. Bizony ám! Ott és aznap történt a felvétel, a vágás, és a premier is. Nos aki vágott már videót 10 lányról, az tudhatja, hogy ez nem kismiska! Szóval nagyon megemelem a kalapom a vágók előtt!! Azért kellett ezt így, mert az idő szűke miatt nem volt lehetőség arra, hogy mind a 10 lány egy helyen legyen és azonos feltételeket tudjunk nekik biztosítani a felvételhez.

Én nap közben koordináltam, magyaráztam, segítettem, figyeltem… hol a lányoknak segítettem apróságokban, hol pedig az olasz “delegációnak”  – azaz a zsűri – igyekeztem mindent biztosítani amire szükségük volt. Mint minden rendezvényen itt is voltak apróbb felmerülő problémák, amelyeknek megoldásához rugalmasnak és kreatívnak kellett lenni, de ezek maradjanak szépen csak kulisszatitkok, mert megoldottuk! :)

A lányok tényleg modell alkatúak, szépek és szemtelenül fiatalok voltak. A modellvilág egészen más mint ahogyan azt kívülről látja az ember lánya… Én ugye, ahogy szoktam mondani, csak egy szeletkéjét ismerem, de ez a szeletke is bőven elég arra, hogy elismerjem a modell szakmát, mint igenis fárasztó és néha nagyon nehéz szakmát. Nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt a szakmai elvárások, a hétköznapi elvárások és az önmagad lelki világa között. És nem, nem a diétára célzok, hanem arra a nyomásra, hogy mindig meg kell felelni! De erről most nem mesélek, csak eszembe jutott.

A show előtt már mindannyian nagyon izgultunk. Hannával mi indítottuk a lányokat, hogy megfelelő tempóban menjenek egymás után, és szinkronban legyen a kifutón lévő lány az éppen a LED falon lévő videóval. Nem tűnik nehéz feladatnak… de azért nem is olyan egyszerű. :) Igazán izgulni ekkor kezdtem, holott akkor már minden kocka el volt vetve. :)

Hála Istennek rendben lement a rendezvény, már csak meg kellett várni, hogy ki nyerte meg, szorítani mind a 10 lányért, mert őszintén szólva én szinte bármelyiknek oda adtam volna a lehetőséget a nemzetközi versenyen való részvételre. :) Viszont végeredményében egy lány sem veszített, mert a Milánói ügynökség mindannyiukkal felvette a kapcsolatot.

Idén, 2015-ben a nemzetközi jubileumi döntőt Olaszországban, Rómában rendezik meg.  Minden bizonnyal igen nagyszabású rendezvény lesz. Hogy én ott leszek-e? Erre csak a sejtelmes mosoly lehet a válaszom. :)

Hogy végül ki képviseli országunkat majd Rómában, azt ti is megnézhetitek az alábbi videóban, ami magát a rendezvény is szépen összefoglalja.

 

Én nagyon-nagyon jól éreztem magam, köszönöm szépen a szurkolást, mert többen is írtátok, hogy hajrá! Jelentem, szerintem ügyes voltam! :) Remélem, hogy jövőre is lehetőségem lesz benne lenni a szervező csapatban, és ha lehet, egy még jobb rendezvényt hozunk össze!

4 hozzászólás ehhez: “World Top Model Hungary

Szólj hozzá!