Három éve ezen a napon megváltoztattam az életem.
Olyan világ részese lettem, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Csak írni szerettem volna, bár azt én még akkor nem tudtam, hogy mennyire szeretek írni. Eszköznek láttam, amivel elmondhatom, hogy mit gondolok, de nem sokkal többnek, mert az “írást” addig inkább mások tollából élveztem. Nem láttam azt, hogy milyen mélységesen jó eszközhöz nyúltam, ami rendkívüli módon tudott belesimulni a személyiségembe.
A világ amibe beléptem anélkül, hogy észrevettem volna a küszöb átlépését – mert azt csak így visszanézve látom – befogadott, és szeretettel ölel át. S mikor elolvasom egy blogger társam írását, ami hozzátesz a gondolataimhoz, repes a szívem, és több mint valószínű, hogy a Habfürdő nélkül nem, vagy nem így bukkantam volna rá. S mikor nekem érkezik egy kis üzenet a Habfürdőn leírtak miatt, amelyben egy-két megerősítő, köszönő vagy éppen tanító szót kapok, könnyen lesz öröm-könnyes a szemem.
Három éve ezen a napon megváltoztattam az életem.
Akkor nem is gondoltam arra hogy ezt teszem, csak a következő írásban elmesélhető gondolatok jártak a fejemben. Fogalmam sem volt arról, hogy mit fog jelenteni számomra a Habfürdő.
Ha a blogon éppen bejegyzés nem is jelenik meg, egy láthatatlan összeköttetés – mint a wifi – bonthatatlanul a blogomhoz kapcsolta az elmém és a lelkem. Figyelek, elemzek és elmélkedek életem minden történésén, hogy aztán megállapíthassam mi az, amiről érdemes lenne írni, ami adhat Nektek bármit is. A bloggerlét exhibicionista és ugyanakkor segíteni vágyó elengedhetetlen része ez a gondolkodás, amit tagadhatatlanul függőséget okoz.
Amikor hosszabb ideig nem írok, valamiféle – három évvel ezelőttig ismeretlen – félelem kerít hatalmába. Egy furcsa elegye az attól való félelemnek, hogy csalódást okozok, és az amiatt aggódásnak, hogy elveszítek valamit, ami oly sokat ad hozzá a mindennapjaimhoz. Elengedni nem tudom ezt a csendes időszakokban, csak kezelni. Az elmúlt két hónapban éppen ezért szándékos volt a hallgatásom, mert megálljt kellett parancsolnom ezeknek az érzéseknek, hogy ne fertőzzék meg az életem. Számtalan fogadkozás után, hogy “most már aztán rendes leszek”, csak a kudarc csapott arcul, hogy nem tudok olyan rendes lenni mint szerettem volna, mert elfelejtettem, hogy ebbe az életnek is van beleszólása. Rossz érzés volt, s főleg azért, mert ha barátnő kért volna tőlem tanácsot ez ügyben, csak kedvesen mondtam volna neki: aki szereti az írásaid, nem fog haragudni ha nem írsz, hanem örülni fog amikor igen. Amíg a blogolás a hobbid, szívből írj, ne azért mert elvárásoknak akarsz megfelelni, és ha nem jön az ihlet, hát inkább élj békében magaddal, minthogy bántsd magad. Az ihlet pedig megtalál. S mégis, hogy én meg tudjam fogadni a tanácsom, hosszú időbe telt – s (legyek őszinte) ki tudja most meddig tart. Remélem soká…
Három éve ezen a napon megváltoztattam az életem.
Nem felejtem el soha a pillanatot, amikor kitaláltam a szlogent : “Hiszek A Boldogságban” azaz HAB. Mára már sokkal többet jelent számomra ez a három betű. Azon felül, hogy a barátok között és itt a blogon számtalan szóvicc, szólás-mondás és szókapcsolat született, s került be a mindennapi életembe ilyen formán, valami sokkal, sokkal jelentősebb változás is történt. Elköteleztem magam amellett, hogy töretlenül higgyek abban, a boldogság rajtam múlik. Az elmúlt három évben ha bánat ért, sokszor töröltem le könnyeimet az arcomról, emeltem fel a fejem, és pozitív hozzáállással, mentem előre, azzal biztatva magam: Réka, neked hinned kell a boldogságban, hiszen erről írsz. Ez erőt adott, s nem engedtem, hogy sokáig maguk alá gyűrjenek a kisebb-nagyobb nehézségek. Persze ennek ellenére nem állítom, hogy mindig könnyű, ellenben izgalmas és szép út ez.
A boldogság manapság többek számára már-már egy misztikus, vágyott állapotot jelent, amelybe megérkezve “majd minden jó lesz”. De számomra, és remélem olvasóim számára sem ezt jelenti. Mert “majd minden jó lesz” itt, a földi életünkben nem létezik. Számomra azt jelenti boldognak lenni, hogy békében vagyok a testemmel, a lelkemmel, és a környezetemmel. Az örömöknek tudok örülni, a bánatot meg tudom élni, a nehézségekben meglátom azt, amivel az életem, a jellemem jobb és több lesz, és tudom honnan gyűjthetek erőt a problémák megoldására.
Két hónapos szünet után most vidáman térek vissza a billentyűzethez, s pötyögöm be ezt az írást csupán bal kézzel, kissé lassan, többször melléütve, de annál meghittebb hangulatban. Meghitt hangulatban, mert tele vagyok vágyakkal, álmokkal, tettrekészséggel, s bevallom egy kis izgulással is. Meghitt hangulatban, mert hamarosan egy picit meg fog változni a Habfürdő felülete, így ez egy amolyan “búcsú” bejegyzés ettől a designtól, amitől oly sokat kaptam. Meghitt hangulatban, mert remélem, hogy tetszeni fog nektek az új is. Remélem szeretni fogjátok és ti is meggyőződéssel álltok a gondolat mellé: Hiszek A Boldogságban!
10 hozzászólás
Öröm volt olvasni ezt a bejegyzést! ? Holnap jelennek meg a blogomban a májusi kedvenceim (most csak 1 bejegyzés), de a júniusi kedvenceim között mindenképpen ott lesz ez az írásod. ?
Köszönöm szépen! :)
https://elmenykepek.wordpress.com/2017/07/02/az-en-kedvenc-bloggerem-2017-junius/
:) Köszönöm
Gratulálok ehhez a csodaszép, lélekmelengető íráshoz! Túl új vagyok ahhoz a blogodon, hogy tudjam, a HAB egy mozaikszó is. Köszönöm, hogy fölfedted a jelentését. :)
Köszönöm szépen ezt a kedves kommentet!! Való igaz, kicsit elsikkadt a sok infó között :) Örülök, hogy tetszik!
Boldog születésnapot kívánok itt is, és kíváncsian várom a folytatást, az újdonságokat! Hajrá, sok boldog blogos pillanatot a jövőben is! ?
Köszönöm szépen a kedves szavakat, bízom benne, hogy jó lesz! :)
Nagyon szerettem (ezt is) olvasni! És sokszor bólogatttam közben..
Gratulálok a blog- évfordulóhoz!:)
Nagyon szépen köszönöm! :)