Sajnos kimaradt 1-2 dolog a februári terveim megvalósításából – mert hát nagyon rövid volt a hónap nem??? – de bepótolom, nem csüggedek. Sőt ez motivál, hogy most ne legyen így. A tavasz érkezése sok mindenre sarkall, s napsütésben sok-sok energiára találok, így bizakodó vagyok.
“Arra gondoltam … minden hónap első keddjére összegyűjtök néhány dolgot, amit szeretnék a hónapban “megélni” ebben a kilenc kategóriában. Hátha ezzel egy kis inspirációt adhatok nektek is, meg bennem is jobban tudatosulnak az élet apró dolgai, amire szeretnék időt szánni. Ne mindig csak elröppenjen a hónap úgy, hogy “na, erre most sem került sor”….
Szóval terveim olvashatjátoka posztban, erre a hónapra. A képeket megtaláljátok a Keddi Kilenc Pinterest tábláján, de most van saját kép közte :).
Nektek van Márciusi Élet – tervetek?
Mióta a Babérligeti fotózáson megkóstoltam ezeket a kis tortácskákat, azóta ácsingózom egy ilyen kis fincsi sütiért. Mivel azonban az Egy csipet tortától egyhamar rendelni nem fogok tudni – lévén, hogy nem vagyok Budapesti – ezért bár az több mint valószínű, hogy nem lesz ugyan olyan szép és finom, de megpróbálkozok azzal, hogy készítsek magunknak. Nagyon kíváncsi vagyok nekem hogy sikerül.
Mióta megvan a kis Smoothie készítőnk, egészen őrület van nálunk. Keressük a lehetőségeket a narancs-banán-alma trión túl, így most márciusra egy (számomra) izgalmas receptet választottam. Az áfonyáért amúgy is odáig vagyok… szerintem anyukám áfonyalekvárjából fogom kipróbálni, mert abban csoda finom áfonya van az erdélyi hegyekből.
Lehet, hogy kicsit elkéstem. :) De talán mégsem, hiszen sosem megy ki a divatból. Néhány hónapja vettem a Hádában egy szuper farmeringet, ami azonban még nem lopta be magát a ruhatáram csücskébe, és még csak egyszer volt rajtam. Még kísérletezek, hogy hogyan alkossak tökéletes a szetteket vele, de inspirációban nincs hiány.
Még mindig a fenyőágon hintázó manó van az ajtónkon, amit így tavasszal talán ideje lenne lecserélni. Keresgéltem Pinteresten ötletek után, de számomra szinte minden túl sok volt. Ezt az egyszerű szépséget Anikónál láttam, és mivel némi elképzelésem már volt azelőtt is, hogy láttam volna nála a posztot, ezért nem pont ilyen lesz, de a szívemhez stílusában valami ilyesmi áll közel.
Ez a pont kicsit csalás, mert már nem terv. Múlthéten volt szerencsém 1,5 szabad órához, és ezt kihasználva beültem egy kedves kis kávézóba. Hihetetlenül feltöltött, végiggondoltam az elmúlt hónapot, és, hogy milyen események állnak előttem. Igazi lassítás volt, ami feltöltötte a lelkem.
Hihetetlen, hogy karácsony óta megvan, de valahogy még nem jutottam el oda, hogy elolvassam. Valahogy úgy érzem, hogy ahhoz meg kell teremtenem az atmoszférát, és úgy kell nekiülni, hogy semmi nem zavarhasson meg. Tinikorom éveibe kívánok majd visszarepülni vele… Meg igazából félek is, hogy csalódás lesz. Márciusban kiderül.
Mivel a mozikban sikeresen lemaradtam róla, és ahogy nézem a hónap végén jelenik meg DVD-n, ezért felteszem ez is a listára. Illik a könyv mellé. Kicsit Harry Potter hónapot tartok :) Remélem sikerül megvalósítani mindkét pontot.
„Egyedül azok a korlátok léteznek, amiket te emelsz magadnak.”
(Omar Epps)
csoda
eső
napsütés
megújulás
virág
komfortzónán kívül
ami inspirál
mindennapi én
ahol szeretek lenni
3 hozzászólás
Az a mini torta tényleg elég étvágygerjesztően néz ki, hogy a smoothie-ról ne is beszéljek. Jómagam is szeretem a turmixokat, amikor feltették a fogszabályzóm kb ezen éltem. A jelenlegi kedvenc nekem málnás- chia magos. A HP maraton nagyon jól hangzik! A könyvet nekem sem volt még szerencsém olvasni, viszont a Legendás állatok megfigyelését láttam és szuper volt. A terveidet olvasva szerintem jó márciusod lesz/van. :)
Egy farmering az én ruhatáramba is hiányzik, annyiszor elképzeltem már, milyen jól lehetne rétegezni. :)
:) Elég klassz darab, nem hiába nem megy ki a divatból :)