Natinál olvastam először egy nagyon klassz posztban, hogy ma van a kávé napja, aztán szépen sorban jött több forrásból is a “hír”. Szóval gondoltam ha már ennyire szeretem jómagam is a kávét, és ha már kedd van, akkor miért ne szentelhetném ennek a mai posztomat. Így kicsit utánajártam az interneten, hogy milyen érdekességek kapcsolódnak a kávéhoz, és alig győztem válogatni, hogy mit emeljek ki közülük. Végül azért csak sikerült leredukálnom, így lett ma ez ilyen kávés keddi kilenc.









1 Comment
Egyetem alatt szoktam rá a kávéra, a mai napig állítom, hogy a fizkém I. négyesemet neki köszönhetem :-) Szintén az egyetem alatt bármilyen olcsó kávéval beértem (éljen a csóró egyemista :-)), de így 28 éves fejjel már nagyon válogatós vagyok. Most, hogy eggyel többen vagyunk, nem kávézom, gyakran a gondolatától is kiráz a hideg, de azért hétvégente egy-egy Manhattani Kókuszkávé (Frei) néha belefér :-)