Úgy fejeztem be az utolsó írásomat itt a blogon, majdnem több mint másfél éve, hogy “Ígérem nem kell rá sokat várni. “. Mármint erre a bejegyzésre, amit most írok. Hát hazudtam.
Vannak az életben olyan dolgok, amik annyira de annyira fontosak, hogy amikor mesélsz róla, megfontolsz minden betűt, mert szeretnéd kereken, egészen, tökéletesen átadni mindazt amit megéltél. Hát valahogy így vagyok én az anya-magzat kapcsolatanalízissel, ugyanis nemigen van még egy dolog a várnadósságom kapcsán, ami ennyire fontos lett volna számomra. Ezért kellett várni erre a bejegyzésre ilyen sokat. Mert félek leütni a betűket, nehogy véletlenül ne úgy és ne azt mondjam el, amit átéltem. De rájöttem, hogyha valaha az életben még folytatni szeretném az írást – márpedig szeretném, mert nagyon hiányzik – akkor vállalnom kell a kockázatot, hogy nem fog sikerülni egészen kereken, tökéletesen elmesélni. De legalább valahogyan elmesélem.
Azért is haragszom magamra kicsit, hogy eddig halogattam, mert immár babák születtek meg azóta, hogy megszegtem az ígéretem, akikhez eljuthatott volna esetleg a posztomon keresztül ennek a csodának – mármint az anya-magzat kapcsolatanalízisnek – a híre, és akkor ők is átélhették volna ezt a csodát az anyukájukkal együtt. Na de hiszem, hogy mindennek oka van, talán éppen azért most és nem másfél évvel ezelőtt született meg ez a bejegyzés, mert így más anyukákat taláhat meg a friss poszt…
Nah jó, agonizálás vége – látszik, hogy rég írtam, mert nem bírom befogni – jöjjön a történetem.
Én őszintén hiszem, hogy a jó Isten mozgatta így a szálakat, mert másképpen ez így nem történhetett volna meg.
A facebookozási szokásaimat inkább a csoportokban megosztott információk elolvasása jelenti, néha megnyitok egy-egy ismerős által megosztott linket, de nagyon nagyon nagyon ritka az, hogy egy valaki által tovább osztott oldalra menjek át, az meg még ritkább, mondhatni soha, hogy ott kezdjek el lefelé görgetni az üzenőfalon. Márpedig aznap valamilyen oknál fogva ez megtörtént, és a mai napig nem tudom, hogy melyik oldal volt az és mit kerestem én ott.
Amire emlékszem, hogy hosszasan görgettem lefelé, és ott volt megosztva a WMN magazin ezen cikke, amit elolvasva azonnal kutakodni kezdtem a google bugyraiban. Ebben még nincs semmi különös, hiszen csak szörföztem a neten. Hamar rá is bukkantam egy weboldalra, egy édesanyára, aki foglalkozik többek között anya-magzat kapcsolatanalízissel. A bemutatkozás menüpontnál a fényképre nézve azt éreztem, hogy hihetetlenül szimpatikus nekem az illető, ami meg is lepett, mert fénykép alapján ritkán ítélek személyiségről. Úgy voltam azonban vele, hogy még azért csak megnézem milyen lehetőségek vannak, kik foglalkoznak ezzel, egyáltalán tényleg nekem való-e.
Van egy nagyon nagyon jó barátnőm, aki perinatális tanácsadóként és dúlaként forog ilyen körökben, így írtam is neki, hogy mit tud a kapcsolatanalízisről, nem késtem-e még el vele, mikortól lehet, meg úgy egyáltalán van-e értelme. Mondta, hogy van egy ismerőse, megkérdezi. Másnap érkezett is a válasz, hogy nem késtem még el vele, mert el lehet kezdeni a 20. hét után is, igazából sosincs késő, csak más ha korábban kezdődik, de nem befolyásol semmit. Kérdeztem barátnőmet, hogy kivel beszélt, és meglepő módon pont azzal az édesanyával, Nórival akire én is rábukkantam.
Ezt még pusztán a szakma szűkösségének véltem, bár már mosolyt csalt az arcomra. Egy fél órával ezután azonban már csorogtak a könnyeim, mert egy másik barátnőm küldött nekem egy e-mailt, amiben az állt, hogy amikor még csak 9 hetes terhes voltam, ő egy jótékonysági liciten vett nekem egy ruhát, de nem akart róla szólni addig, amíg nem tudjuk, hogy minden a legnagyobb rendben van Ilkával, hogy ne legyen plusz stresszforrás, de most már boldogan küldi tovább a ruha megálmodójának az elérhetőségét, hogy beszéljük meg, hogy milyen mintával szeretném.
És nem hiszitek el, Nóri volt az, akitől licitált a ruhára.
Itt már tudtam, lesz ami lesz, kerül amibe kerül de én írok Nórinak, hogy szeretném elkezdeni a kapcsolatanalízist vele.
Nem reklám, őszintén nem, de Nóri elérhetőségét ITT találjátok.
Mi is az az anya-magzat kapcsolatanalízis, és hogyan zajlott egy-egy alkalom?
A szakmai hátterébe nem megyek bele, mert vagy akár rákeresve, akár az említett cikkben sokkal szebben és részletesebben le van írva, mint én azt le tudnám írni. Röviden azonban pár szó, azok kedvéért, akik nem akarnak elmélyedni a témában:
Két magyar pszichológus férfiban merült fel a lehetősége annak, hogy a várandós nő ellazult, befelé figyelő állapotában fel tudja-e venni a kapcsolatot a babájával, tud-e valamilyen formában kommunikálni vele, és ha igen ennek milyen jótékony hatásai lehetnek. Kidolgozták az anya-magzat kacsolatanalízis módszerét, és így sok-sok hozzám hasonló édesanya átélhette már ezt az élményt.
Itt megállok egy pillanatra, és őszinte leszek. Szkeptikus voltam. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy akár valóban átéltem a kapcsolatfelvételt Ilkával, akár csak a fejemben zajlott az egész (de ma már meggyőződésem, hogy nem!), a jótékony hatásait a várandósságomra, sőt tovább megyek, az életemre, fel sem tudom sorolni.
Biztosan állíthatom, hogy a várandósságom mély pontjain a Nórival való heti egyszeri online találkozás tartott meg. Hogy amikor nem mehettem hetekig vizsgálatra a covid miatt, az ő segítsége nélkül a kétségbeesés elmosott volna. Teljesen biztos vagyok abban is, hogy olyan gátakat és görcsöket oldottunk fel együtt, amikről nem is tudtam, hogy bennem vannak, és olyan felemelő pillanatokat élhettem át, amikről mesélve bevallom hitetlenkedő pillantásokat vetettem volna magamra, ha nem én vagyok az, aki átéli. Abban is biztos vagyok, hogy a szüléskor is ez segített át azon a ponton, amikor a császár szele egy kicsit megsuhintott.
Az alkalmak, mint említettem onlie zajlottak, heti egy órában. Bezárkóztam a szétrobbantott házunk valamelyik éppen csendes helyére – Nóri jókat szórakozott azon, hogy mikor éppen hol talál – és felvettem a mikrofonos fejhallgatót. Természetesen valószínű, hogy élőben sokkal jobb lett volna, de sok szempontból – példának okáért, hogy én nem Pesten élek – így sokkal jobban jött ki a lépés.
A foglalkozás – nevezzük annak – első felében csak beszélgettünk Nórival az elmúlt hetemről, hogy hogy érzem magam éppen, hogy hogyan élem meg az újabb hetét a babavárásnak, hogy milyen félelmeim, felismeréseim, nehézségeim voltak, vagy épp ellenkezőleg, milyen jó dolgok történtek. Őszinte leszek, nagyon kellett. Nem azért, mert nem volt akivel ezeket átbeszéljem, de olyan akinek ilyen mértékű tapasztalata és tudása lett volna, ráadásul igazából pontosan ez legyen a dolga, hogy csak rám figyeljen, és magamról mesélhessek, nem volt. Nyilván. Mert sem egy barátnőnek, sem egy szülőnek, sőt még az apának sem ez a dolga a várandósság alatt. Azonban én mindenkinek aki babát vár kb receptre írnám fel az öngondoskodás ezen formáját.
Az óra második felében, amikor már kidumáltam magam, jött a kapcsolatfelvétel. Egy rövid meditációval kezdődött, majd … nehéz ezt szavakba önteni, mert minden alkalom (egy két dologtól eltekintve) kicsit más volt.
De mégis milyen tapasztalataim voltak?
Elmondások szerint minden édesanya és baba kicsit másképpen veszi fel a kapcsolatot. Van aki színeket észlel, van aki hangulatokat, képeket él át… én leginkább egy beszélgetésnek tudnám leírni amit átéltem. Mint amikor párbeszédet folytatok magamban, csak most nem pusztán én irányítottam ezeket a szavakat. Voltak visszatérő képek, például maga a kapcsolatfelvétel eleje, az tipikusan egy adott képpel-élménnyel indult, onnan tudtam, hogy kellőképpen ellazultam. Közben Nóri végig jelen volt a fülemben, tudtam vele is beszélgetni, de nem mindig volt rá szükség. Viszont nagyon örülök, hogy velem volt vezetőként, és nem az egyébként ebben a témában íródott könyvvel a kezemben vágtam bele egyedül a dologba.
Voltak olyan mély élményeim, amelyek csak rám és Ilkára tartoznak, ezeket nyilván nem tárom a nagyvilág elé, de van például egy nagyon kedves emlék, amit szívesen elmesélek, azért, hogy kicsit jobban át tudjam adni miről is van szó… ha egyáltalán lehetséges.
A kapcsolatfelvétel után nem sokkal, úgy éreztem eljött az ideje, hogy a kicsi lány eldöntse, hogy melyik nevet szeretné. Opció volt az, hogy csak egy keresztneve lesz, az Ilka vagy kettő, az Ilka Róza. Nagy vehemenciával feltettem neki a kérdést. Erre “visszakérdezett”, hogy mi az a Róza. Elmondtam neki, hogy egy nagyon szép virágot jelent, erre képszerűen egy margaréta mezőre kerültünk… hát tudja a fene, nem volt éppen logikus, de ha egyszer így volt, így volt… ekkor elterelődött a téma affelé, hogy Ilka már szeretne ilyen helyeken sétálni, és megígértem neki, hogy eljön annak is az ideje – amúgy imád a természetben lenni! A név kérdése el is felejtődött, egészen a kapcsolatanalízis végéig, amikor is búcsúzás előtt még rákérdeztem, hogy na és akkor melyiket szeretné. Azt mondta, “azt a Rózásat”. Soha egyetlen egyszer sem hivatkoztunk így a két keresztnévre, én magamtól mindig úgy fogalmaztam, hogy vagy Ilka, vagy Ilka Róza. Ezért is érzem azt, hogy ez nem lehetett csupán a fejemben zajló párbeszéd, mert én soha nem fogalmaztam volna így.
Hát így lett Ilka Róza a kislányunk.
Miért jó, hogy nem egyedül vágtam bele?
Egy-egy alkalommal, olyan jellegű beszélgetések, “események” történtek, amik megrémisztettek engem, és amikor nagyon is szükség volt egy külső segítségre, aki jelen van, akivel meg tudom beszélni, hogy hogyan érintett a dolog, hogy mit jelenthet, különben a bekapcsolódó fantáziám igencsak elvihetett volna a pánik irányába. Ezekről nem szeretnék részletesen mesélni, de mindenképpen fontosnak tartottam leírni.
Amit még nagyszerűnek tartok ebben az anya-magzat kapcsolatanalízisben, hogy nem csupán az anyát, de a babát is felkészíti a szülés – születésre. A kiírt dátumhoz közeledve, az utolsó alkalmak, kifejezetten erre koncentrálnak, és szerintem ez hihetetlenül fontos munka. Nekem legalábbis az volt.
Egy szó mint száz. Biztos vagyok benne, hogy van olyan édesanya akinek ez nem való, és gondolom van olyan is, akinek nem működik. Bizonyára akad olyan olvasó is most, aki szkeptikus az egész általam leírt élménnyel kapcsolatban, sőt akár bolondnak is nézhet. Nem bánom.
Hogy mit tapasztaltam Ilkát illetően? Hogy vajon van-e valami amiben azért ilyen vagy olyan, amit ezért csinál így vagy úgy, fogalmam sincsen. Azt tudom, hogy Ilka természete olyan, hogyha … vagyis amikor … majd jön a kistestvére, nos… nem merek kockáztatni, hogy vele nem csinálom végig. :) Meg nem is akarok.
No Comments