Az interneten néhány hónappal ezelőtt mint egy kőlavina – hogy stílusos legyek – úgy gurult végig ez az kis animációs videó, amelyről most írni szeretnék. Nem most jutott el hozzám, hanem még akkor, csak én most jutottam el hozzá :).
Arról, hogy mennyire zseniális a grafikája, hogy mennyire tetszenek a Kőszörny vállán a kis fenyőfák, meg a kis malom a falu végében, a tekintet, a minden, nem is szeretnék ennél több szót ejteni, de ennyit feltétlen kellett.
A videó alatt csak úgy záporoztak a hozzászólások, hogy milyen gonoszak az emberek, hogy milyen gonosz végül is a szörny, hogy ki, mit, mikor, miért és hogyan rontott el, és hogy úgy egyáltalán ki a hibás. Érdekes, hogy – nem szerettem volna erről írni, de csak nem hagyom szó nélkül – a külföldi oldalakon nem láttam ilyen parázs “vitákat”, többnyire megállapították, hogy szuper ez a videó és kész. Ebből két dologra következtetek. Az egyik, hogy mi magyarok szeretünk elmélkedni a dolgok fölött (én is ezt fogom most tenni :) ), a másik, hogy eléggé szeretünk kötekedni, és mivel a kisfilmbe nem lehetett belekötni, belekötöttünk a történetbe. Hogy ez baj-e, mindenkire rábízom. Én szeretek elmélkedni is és néha kötekedni is, szóval szeretem, hogy magyar vagyok. :)
Visszatérve: Valahogy zsigereimből utálom, hogy mindig hibást kell keresni. Lehet, hogy azért, mert vaj van a fülem mögött, és esetenként én vagyok a hibás, ezért félek, hogy megtalálnak a nagy keresésben :) Odanyúltam a fülem mögé, nem lett vajas a kezem, ergó vagy kevés, vagy nincs, szóval szerintem nem ez az oka. Nem szeretek hibást keresni, mert attól nem oldódik meg a probléma. Nem szeretem, ha azzal megy az idő egy probléma fölött, hogy ki is okozta, ahelyett, hogy a megoldáson agyalnánk. Nem akarok álszent lenni, mivel ember vagyok, ráadásul nő, természetesen én is szoktam hibáztatni, mert azt hiszem, ez sajnos velünk jár. Az esetek többségében azonban szeretek inkább a probléma gyors megoldásán töprengeni és nem azon, hogy ki okozta.* Természetesen, ha valaki beismeri, hogy valamit nem csinált jól, azt tudom értékelni, de a hosszas önmarcangolás szintén kiborít.
*Nyilván a törvénytelen esetekre ez nem vonatkozik, de most tekintsünk el azoktól az esetektől, amelyek törvénytelenek – ha lehet ilyet kérni – és bár a a kisfilmben is vannak erőszakos cselekedetek, most mégis kérem, hogy átvitt értelemben nézzük a dolgokat. Nyilvánvalóan nem keresek és nem is fogok soha keresni kibúvót a bűnözőknek, az erőszakos embereknek.
Nah, vissza a Kő emberkénkre, akit csak most vettem észre, hogy önkéntelenül is „leszörnyeztem”. Hát nem vagyok rémes?! Nagyon érdekes aspektusokat vet fel a kisfilm. Ha állást kellene foglalnom, mert mondjuk muszáj, akkor sokkal inkább az emberek pártját fogom. Kövezzetek meg (micsoda szójáték!) ha nem értetek velem egyet. Nem azért mert én egyetértek velük, hiszen eleve fel voltak szerelkezve, ellenségesek voltak, és könyörtelenek (bár ki tudja mit rejt a múlt). De amit ők csináltak, az visszafordítható.
Szerencsére nem muszáj állást foglalnom, így nyugodtan írhatom most ide azt, hogy: egyik féllel sem értek egyet!!!
A hozzászólásokat olvasgatva a videó alatt, – ahol magyarul folyt a vita – volt aki azt írta a Kőemberünkről beszélve, hogy:
” …akkor is hibázott. És ha hibázik valaki és szóvá teszik neki, akkor nem az a megoldás, hogy porig romboljuk…. A kő miatta gurul le, mert nem figyelt oda, h rendesen áll-e a lábán. De, pici kárral helyre tudta hozni. Ettől még helyre kell hozni, mert más nem ezt értékeli, hiszen akkor is az ő hibája.” (szó szerint idéztem, a mondat utolsó fele némi furcsa megfogalmazást tartalmaz, látom én is. :) )
Fentebbi véleményemet olvasva, azt mondhatnánk, hogy egyetértek ezzel a hozzászólóval, csak én másképpen fogalmaztam. És mégis ez a hozzászólás volt az, ami a legjobban felbosszantott. A mondat első fele, miszerint „nem az a megoldás, hogy porig romboljuk”, azzal rendben is vagyok, hiszen akkor jajdultam fel én is, amikor a főhősünk szemében felvillant a bosszú. Szerettem volna neki inkább elmondani, hogy hagyd őket faképnél/kőképnél, nem számít. Mert amikor ilyen helyzetbe kerülünk, lehet, hogy fáj de szerintem hosszútávon sokkal jobban megéri, ha egyszerűen otthagyjuk azt, aki bántott minket – persze csak ha annak semmi esélye, hogy meggyőzzük, rosszul látja a dolgot – mint az, hogy belemegyünk egy értelmetlen oda-vissza harcba. (Mert tegyük fel, a következő faluba már csak az a hír jut el, hogy micsoda kegyetlenség történt, így okkal nem bíznak Kő-ben, és folytatódik tovább az értelmetlen, eredménytelen harc, míg mondjuk… kipusztul az emberiség. Ömm. Kicsit elkanyarodtam.)
Ami felbosszantott az a komment legvége. „A kő miatta gurult le, mert nem figyelt oda, hogy rendesen áll-e a lábán” Nos… ami a lényeg ebből, hogy a „kő gurult le”. Mert egyébként már nem baromira mindegy, hogy miért gurul le? Csak gurul, és ezen a problémán kell dolgozni, hogy megállítsuk a követ. Az emberek pedig itt rontották el a dolgot, és itt vagyok mérges rájuk. Mert ők is csak azt látták, hogy miatta és nem láttak tovább. Olyan szomorú, hogy az életben néha tényleg nem látunk tovább attól, hogy ő az oka, ő a hibás, büntessük meg érte. Hibás, hibás, hibás… különben is, milyen kifejezés ez, hogy te vagy a hibás… hibás egy sorozatgyártott tárgy, ha nem működik, mondjuk a tévé, vagy a telefon, vagy egy lyukas kanál… na az hibás – kivéve, ha szűrő.. de az nem kanál…tehát egy lyukas kanál, az hibás.
Az én idealisztikus világomban a történet valahogy úgy alakult volna, hogy a követ megállítja Kő, az emberek félve bámulják, félreteszi biztos helyre, és mondjuk aprít építőanyagot a templomnak és együtt felépítik a templomot. Jó lássuk be, ez ultra idealista, ilyesmi elég elképzelhetetlen. Sajnos. De tegyük fel, hogy az emberek rátámadnak – mert emberek. Kő meg fogja a követ, és közvetlenül a falu mellett, éppen csak súrolva a határát, gurítja bele a tengerbe, majd elsétál… a fegyverek meg – ha már rajzfilm – lekókadnak, mint egy hervadt virág. Az kicsit viccesebb lett volna. Elképzelem a kókadó fegyvereket…. hm… túl idealista vagyok? :)
Egyébként ezen felül is vannak még érdekes aspektusai a kisfilmnek, például, hogy pont a templom dől le – tehát értelmezhető úgy is, hogy templom (Isten) nélkül az emberek sokkal kegyetlenebbek. De – és ezt egy kommentelő szintén kifejtette – értelmezhető Kő úgy is, mint természeti erő, ami az emberek butasága miatt pusztítja el őket. Tetszik ez a kisfilm na. Sokkal több réteg van benne, mint első pillantásra gondolnánk.
Csak úgy cikáznak a fejemben a gondolatok arról, hogy mi a helyes és mi nem, hogyan is működünk mi emberek és hogyan kellene kezeljük a mások, és önmagunk „hibáit”. Talán nincs is helyes recept. Biztosan nincs. A lényeg, hogy : Jó ez a kisfilm. :)
Nem, nem ez a lényeg.
No Comments