Szép város Kolozsvár…

Húsvétkor írtam, hogy nagyon régen nem jártam otthon, Erdélyben. Pünkösdkor azonban végre mi is tudtunk menni, és sokkal jobb volt mint amire számítottam, pedig tudtam h jó lesz. Lélekmegújító volt!

Csütörtökön este indultunk, és olyan zuhét kaptunk útközben a nyakunkba – illetve az autó nyakába – amilyet igazán régen láttam. Részben gyönyörű volt, ahogy haladtunk a vihar felé, és a villámok cikáztak mindenhol körülöttünk a lemenő nap felhők mögötti fényében- részben viszont nagyon félelmetes. Eleinte a gyönyörködést választottam, mert egyszerűen leírhatatlan volt a látvány ahogy közeledtünk a hegyek felé és fel-fel villantak az égen átcikázó villámok. Aztán jött az eső, amikor már nem a villámok villanása kötött le. Az ablaktörlő  hűségesen törölt, de így sem volt túl hatékony, néha felvillant egy-egy kamion rémisztő fénye, és már azért, hogy szépen mondjam a “zabszem ott volt a fenekemben”. :)

Végül aztán csak átverekedtük, akarom mondani át(autók)áztuk magunkat az esőn, és hajnali 1-kor meg is érkeztünk Mamához, Kolozsvárra.

Az emlékek úgy rohantak le, hogy időm se volt őket egyesével rendesen megnézegetni, egyre csak jöttek és jöttek. A park, a Szamos, a ház, a nyarak, a falnyalás.. (khm… hát azt hiszem ez gyerekkorom egyik legnagyobb hülyesége… megnyaltuk a falat, és miután ez így nedves lett, a körmünkkel lehetett szép mintákat kaparni a festékbe… sejthetitek, hogy mennyire örültek neki, mikor meglátták :D )

Pedig voltam már “felnőtt” koromban is jó néhányszor otthon, nem is olyan nagyon régen, nem is mindig kevés időre, mégis most valamiért nagyon letepertek a gyerekkori, nyári élmények, amikor hónapokat töltöttem otthon. Unokatestvéreimmel szinte az összes közeli parkot bejártuk, és mindnek nevet is adtunk, “főztünk” hideg teát a balkonon (erkély) száradó bodzából amit aztán játék kockában tálaltunk, volt saját fánk, amin elücsörögtünk,  és ettük a Tata (nagypapám) által készített nyalókát, játszottunk ezer meg egy dolgot, találtunk ki igazán filmbe való meséket és csináltunk annyi marhaságot – mert nincs jobb szó – , hogy azoknak csak a  felemlegetésére  is izomláz lesz a hasamban a nevetéstől.

Nem olyan rég rájöttem, hogy mivel haza megyek Kolozsvárra, ezért szinte alig láttam még belőle valamit mint “turista”. Amit láttam is, az is régen volt, ezért elhatároztam, hogy ebben a három napban minél többet szeretnék megnézni, és szeretnék megmutatni a Férjemnek.

Pénteken az Öcsémmel és Istvánnal karöltve, elsétáltunk a Botanikus Kertbe. Egyszerűen lenyűgöző látvány volt, a pálmaházával, a kaktuszokkal, a japán (?) kertjével, a teknősökkel, a kis patakkal és megannyi csodás zöldjével. Csak elképzelni tudom, hogy kicsit korábban, tavasszal mennyivel lehetett gyönyörűbb, ha így is elvarázsolt. Egyetlen problémánk az volt, hogy minden csak románul és latinul volt kiírva, sehol legalább egy angol elnevezés, hogy tudjuk, hogy mit látunk. De az élmény így is olyan volt mint egy szuper kirándulás, egyszerre több éghajlaton. Mutatom a képeket inkább.

Aznap este koncertre is hivatalosak voltunk, a Kolozsvári filharmonikusokat hallgathattuk meg, mivel az egyik gyerekkori barátnőm játszott köztük brácsán. Már a koncert előtt is kaptam egy kis jókedvet, mivel egy idősebb úr egy beszélgetés során megkérdezte a férjemet, hogy van-e vadászpuskája, mert akinek ilyen felesége van mint én, annak legyen. :) (pirul).

Nem vagyok nagy koncertre járó, se könnyű zenei, se klasszikus zenei. Nem mert nem szeretem a zenét, sőt, hanem egyszerűen valahogy a zene nekem inkább valami mellett szóljon, hogy kiegészítse azt, nem tudok pusztán csak azt hallgatni, mert nem tudok megülni-állni tétlen. Most mégis átléptem egy másik dimenzióba, ahol Bartók és Mozart lakik, annyira jól éreztem magam. Nem hunytam le a szemem, mert egyszerűen annyira élveztem, hogy úgy éreztem lemaradnék valamiről ha nem figyelek. Szóval csodálatos élmény volt az egész. Utána pedig beültünk barátnőmékkel egy hangulatos kis pizzériába.

Kolozsváron hangulatos helyből nincs hiány. Annyi designos jól kitalált hely van, hogy csak ámuldoztunk Istvánnal. Eléggé szeretjük azokat a helyeket ahol egyben van minden, így minket nagyon meg lehet venni a berendezéssel. Szóval nagyon tetszett, és ha arra jártok mindenképpen fedezzetek fel minél több helyet!

Szerencsénk volt, mert most voltak az ifjúsági napok – amit a magyarok csak román napoknak emlegetnek, mivel ott, arra augusztusban vannak a magyar napok, amire ezek után mindenképpen szeretnék eljutni – így egészen sok programba botlottunk.

Így aztán szombaton “fesztiváloztunk” unokatestvéremékkel. A Nagyparkban számos kis program várt minket, meg egy nagyon szép fotó kiállítás is, ott sétálgattunk.

Nagyon meglepő… nem is ez a jó szó…. Megdöbbentő! Van egy pavilon a park közepén, ami gyakorlatilag esküvőgyárként működik. Úgy képzeljétek el, hogy ott sétál a rengeteg ember a parkban, jön a násznép puccban, megtörténik az esküvő, közben a végén meg ott topog a következő párocska a násznépével… Mint valami futószalag… Vicces volt, és hihetetlen… Ez így minden csak nem egyedi esküvő. Minden esetre én mint nagy esküvő mániás szépen kielemeztem a ruhákat, a sminkeket, a színeket, a virágokat. :D Próbáltam lefényképezni őket, de nem akartam nagyon pofátlan lenni, így homályos lett… Ezen a képen elvileg 4 menyasszony is van (egynek csak a szoknyája sarka látszik, megtaláljátok? :)), és még mögöttem voltak akkor éppen ketten :D Egy esküvő kiállításon nincsenek ennyien. :)

Szombat este volt az úgynevezett Fényfesztivál, ami az idén magasan vitte eddig a rendezvény élményeim versenyének első díját. Papír lámpásokat hajtogattak, gondolom iskolások és önkéntesek – szervezők, abba kerültek a mécsem és az egyik park 20 000 ilyen lámpással volt tele. Az élményt lehetetlen elmesélni, de még a képek sem adják vissza. Vigyázat, sok kép következik, nem tudtam tovább redukálni…

A vasárnap már leginkább a pihenésről szólt, meg találkozásokról, beszélgetésekről. Akkor már nem készületek képek, de van még 1-2 innen-onnan, amit még nem mutattam. Például az egyik legviccesebbet, a naaaaagy szumóbajnokságról, ahol unokatestvéreim legyőztek minket, meg az aranyos bácsikat a padon. És azt sem, hogy milyen a “Fellegvárból” a kilátás. Bár az képen igazán nem is lehet megmutatni, főleg nem ezzel, de nem baj. :)